Filmvásznon a történelem

Filmvásznon a történelem

Filmvásznon a történelem címmel indít tematikus filmvetítéseket az Újpesti Kulturális Központ május végén és júniusban az Újpesti Ifjúsági Házban. Az öt film, öt ember történetén keresztül mutatja be a történelem egy szegletét.

Május 31-én megismerkedhetünk Gilles-el, a Perzsa nyelvleckék című, 2020-as orosz-német-fehérorosz drámában. 1942-ben Gilles-t zsidó társaival koncentrációs táborba viszik, ahol perzsának vallja magát, így megmenekülve a kivégzéstől. De egy olyan nyelven kell megtanítania Kochot, a tábor élelmezésért felelős tisztjét, amelyet ő maga sem beszél. Egy rossz szó az életébe kerülhet.

Június 7-én David Bermann és barátai történetet nézhetjük végig, a Volt egyszer egy Németország című 2017-es német filmben. 1946, Frankfurt. David és barátai maguk mögött akarják hagyni Németországot és ennek okán Amerikába szeretnének emigrálni. David múltjának árnyai azonban nem hagyják nyugodni Sara Simont, az amerikai tisztet, aki mindenáron ki akarja bogozni David múltjának szálait, miközben egyre közelebb kerül Davidhez.

Christian Petzold rendezésében, június 14-én vetítik a Phoenix bár című német filmet. A film főszereplője Nina Hoss, aki Nelly-t játssza, a német-zsidó énekesnőt, akit a második világháborúban koncentrációs táborba zártak. Nelly túlélte a tábort, de az arca eltorzult egy golyó ütötte sebtől, amelynek a helyreállító műtétje után teljesen felismerhetetlen lett. Nelly férje keresésére indul, de rájön, hogy a férje lehetett az, aki elárulta a náciknak.

Kedves elvtársak! című orosz filmet lehet megtekinteni június 21-én. A filmben találkozhatunk Ludmilla Danilovna Semina-val, aki 1962-ben szemtanúja lesz egy novocserkasszki gyár sztrájkjának, ahol a hatalom emberei a tömegbe lőnek. A hatóságok megpróbálják eltussolni a történteket, de Ludmilla lánya is nyomaveszett a mészárlásban.  Az eddig elkötelezett kommunista, önmagával meghasonulva kétségbeesetten keresi a lányát a városban.

Végül, Június 28-án a modern Spanyolország politikai elitjének az életébe nyújt bepillantást A rendszer című, 2018-as spanyol thriller. A filmben Manuel felemelkedését és bukását láthatjuk. Azonban a korrupciós botrányba keveredett Manuel nem fogja egyedül elvinni a balhét, ezért mindent megtesz, hogy korábbi politikustársait magával vigye.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …