Szeptember 13-án adták azt az új járdaszakaszt Káposztásmegyeren, mely a vasúti átkelőhelyet köti össze az Óceánárok utcai 14-es villamosmegállóval.
A fejlesztés három önkormányzat összefogásával valósult meg. Újpest adta a járdához szükséges térköveket, a XV. kerületi Önkormányzat meg megépítette azt, a Főváros pedig engedélyezte, hogy a területén valósuljon meg a 115 méter hosszú járda a kitaposott ösvény helyén.

Az új járdaszakaszt örömmel fogadták a káposztásmegyeriek, hiszen most már nem homokban, sárban kell sétálniuk, hanem kulturált körülmények között tehetik meg útjukat.