A török másodosztályból igazolt csatárt az Újpest FC csapata, igaz a támadónak nyár óta nem volt csapata, így szabadügynökként érkezett a csapathoz.

A 20 éves nigériai Peter Ambrose, a török másodosztályban szereplő Balikesirspor csapatában játszott legutóbb, ahol 12-szer lépett pályára, ebből 7 alkalommal kezdőként. Ez időszak alatt egy-egy gólt, illetve gólpasszt sikerült szereznie. Érdekességképpen azzal az ex-újpesti Foxi Kethevoama-val játszott együtt, aki 2007 és 2010 között erősítette Újpest csapatát.
Az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatában a következőket mondta az igazolásról: „Már a legutóbbi mérkőzésen is itt voltam és lenyűgözött az atmoszféra, amit a szurkolótábor varázsolt a stadionban. A csapattársakkal és a szakmai stábbal is hamar megtaláltam összhangot és alig várom, hogy minél előbb a pályán is segíthessek a srácoknak. Úgy gondolom, hogy az, hogy ide kerülhettem Újpestre egy nagyon fontos szintlépés a karrieremben.”
Kicsit sem meglepő, hogy Miloš Kruščić csatárposzton erősítette a csapatot, hiszen az utóbbi időben igencsak akadozott a helyzetkihasználása az együttesnek.
Az NB1 tabelláján jelenleg az Újpest az utolsó előtti helyen áll. Szombaton a tabella ötödik Zalaegerszeghez látogat a csapat.