Betonfeltörés és új fák a Nádor utcában!

Új fahelyek kialakítását kezdte meg az Újpesti Városgondnokság a Nádor utcában, ahol a jelenlegi szürke, egyhangú járda helyett 16 darab új fa fogja szépíteni és árnyékosabbá tenni a környéket. 

A Nádor utcában, a Deák Ferenc utca és Csokonai utca közötti szakaszon jelenleg egysíkú aszfalt járda található, amely megtöri az utca fasori folytonosságát. A problémát az okozza, hogy nincsenek meglévő fahelyek kialakítva, ezzel megnehezítve a fák ültetését. Ezért Trippon Norbert Újpest alpolgármesterének javaslatára, a Rózsavirág tér betonfeltöréséhez és faültetéséhez hasonlóan – ahol hat fát ültettek el a Városgondokság munkatársai – itt is feltörésre került az aszfalt, és a teljes talajcsere után elültetik az új fákat.

Feltettük a kérdést az Újpesti Városgondnokságnak, hogy milyen fák kerülnek a Nádor utca ezen szakaszára, melyre azt a választ kaptuk, hogy mind a 16 darab fa mezei juhar lesz. Mit kell erről a fáról tudni? Jellemzően 10 méteres magasságra nőnek meg és tojásdad alakú koronát növesztenek. Az mondjuk igaz, hogy egyes juharfajoknál kisebb termetűek, azonban, bizonyos betegségekkel szemben ellenállóbbak. Virágai sárgászöld színűek és levelei tavasztól a zöld összes színében pompáznak, majd ősszel aranysárgára váltanak. Gyönyörű látványt mutatnak majd az eddig szürke utcán.

De itt nem áll meg a faültetés, hiszen az önkormányzatnál eddig is fontos szerepet kapott városunk zöldítése. Szintén Trippon Norbert alpolgármester nemrég jelentette be, hogy újabb 250 fát ültetnek a Megyeri útra, így egy teljesen új fasort alakítanak ki hársfákból a Homoktövis körforgalom és az Óceánárok utca között. Azt pedig,hogy Újpest hogy áll a faültetésekkel a www.ujpestifaszamlalo.hu oldalon lehet megtekinteni.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …