Az élőhelyvesztés az egyes növényeknek és állatoknak otthont adó természetes környezet eltűnését jelenti. Az élőhelyvesztésnek három fő típusa van: az élőhelyek pusztulása, az élőhelyek károsodása és az élőhelyek feldarabolódása. Mai cikkünkben ezt a három jelenséget vizsgáljuk meg.
Élőhelypusztítás
Az élőhelypusztulás az a folyamat, amelynek során a természetes élőhely olyan mértékben károsodik vagy pusztul el, hogy az már nem képes fenntartani az ott természetes módon előforduló fajokat és ökológiai közösségeket. Ez gyakran a fajok kipusztulásához, és ennek következtében a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet.
Az élőhelyeket közvetlenül számos emberi tevékenység pusztíthatja, amelyek többsége a földterület mezőgazdasági, bányászati, fakitermelési, vízerőművi gátak építése és urbanizáció céljából történő kiirtásával jár. Bár az élőhelyek pusztulása nagyrészt az emberi tevékenységnek tulajdonítható, ez nem kizárólag az ember által okozott jelenség. Az élőhelyek pusztulása olyan természeti események következtében is bekövetkezik mint az árvizek, vulkánkitörések, földrengések és éghajlati ingadozások.
Az élőhelyek pusztulása többnyire fajok kihalásához vezet, de új élőhelyeket is megnyithat, amelyek olyan környezetet biztosíthatnak, amelyben új fajok fejlődhetnek ki, és így bizonyítják a földi élet ellenálló képességét. Sajnos az ember olyan ütemben és olyan térbeli kiterjedésben pusztítja a természetes élőhelyeket, amely meghaladja azt, amivel a legtöbb faj és közösség képes megbirkózni.
Élőhelykárosodás
Az élőhelyek károsodása az emberi fejlődés másik következménye. Az ember közvetve az élőhelyek romlását okozza a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás és az invazív fajok betelepítése révén, amelyek mind csökkentik a környezet minőségét, megnehezítve az őshonos növények és állatok boldogulását.
Az élőhelyek károsodását a gyorsan növekvő emberi népesség táplálja. A népesség növekedésével az emberek egyre több földet használnak fel a mezőgazdaságra és az egyre nagyobb területekre kiterjedő városok és települések kialakítására. Az élőhelyek károsodásának hatásai nemcsak az őshonos fajokat és közösségeket érintik, hanem az emberi populációkat is. A leromlott területek gyakran vesznek el az erózió, az elsivatagosodás és a tápanyagok kimerülése miatt.
Az élőhely feldarabolódása
Az emberi fejlődés az élőhelyek feldarabolódásához is vezet, mivel a vadon élő területeket feldarabolják és kisebb darabokra osztják. A széttöredezés csökkenti az állatok elterjedési területét és korlátozza a mozgást, így az ezeken a területeken élő állatokat nagyobb veszélynek teszi ki a kihalás veszélye. Az élőhelyek feldarabolódása az állatpopulációkat is szétválaszthatja, csökkentve a genetikai sokféleséget.
A természetvédők gyakran az élőhely védelmére törekszenek az egyes állatfajok megmentése érdekében. A Conservation International például befektet a Critical Ecosystem Partnership Fundba, amely több nemzetközi szervezet kezdeményezése, és amely a nonprofit és magánszektorbeli környezetvédelmi csoportoknak nyújt támogatást a sérülékeny élőhelyek védelmére világszerte. A csoportok célja a „biodiverzitás forró pontjainak” védelme, amelyekben nagy koncentrációban fordulnak elő veszélyeztetett fajok, mint például Madagaszkár és a nyugat-afrikai guineai erdők. Ezek a területek a világon sehol máshol nem található növények és állatok egyedülálló sokaságának adnak otthont. A Conservation International úgy véli, hogy ezeknek a „forró pontoknak” a megmentése kulcsfontosságú a bolygó biológiai sokféleségének védelme szempontjából.
Az élőhelyek pusztulása nem az egyetlen fenyegetés a vadon élő állatok számára, de valószínűleg ez a legnagyobb. Napjainkban ez olyan ütemben zajlik, hogy a fajok rendkívüli számban kezdenek eltűnni. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a bolygón a hatodik tömeges kihalás zajlik, amelynek „súlyos ökológiai, gazdasági és társadalmi következményei lesznek. ” Ha a természetes élőhelyek csökkenése világszerte nem lassul, akkor további kihalások következnek.
