Szemétszedési akció a Aquincumi-híd lábánál

A tavalyi takarítási akciók sikere után, idén január 21-én folytatódik a közösségi szemétszedés Újpesten, tudjuk meg Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

Január 21-én, szombaton 10 órakor a Duna-parton, az Aquincumi híd lábánál kezdődik a szemétszedés. Elég csak személyesen megjelenni, a zsákokat és a kesztyűket az Újpesti Városgondnokság biztosítja.

Tavaly több alkalommal is volt nagyméretű takarítás, szemétszedés Újpesten. Februárban a Farkaserdőben, az Ipari Parkkal szemben kezdődött az év, ahol közel 25 köbméter illegális szemetet szedtek össze. Márciusban, a Szilas-patak mellől 70 darab kidobott nyílászárót takarítottak el. Április elején a Farkaserdő utca és a Szilágyi út közötti szakaszát takarították ki a Szilas-pataknak, míg április 23-án a Homoktövis utcai BKV megálló környékét, az erdős részeket, illetve a Mogyoródi patak mindkét oldalát takarították ki. Júniusban második alkalommal takarították a Szilas-patak medrét, ahol újabb 5 köbméter szemetet szedtek össze.

Az esemény linkje, ahol lehet jelentkezni: https://fb.me/e/qTjeZbnsa

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …