Szoboravatás a doni áldozatok tiszteletére

Szobrot állított Újpest Önkormányzata a doni hősökre és áldozatokra emlékezve. A szoboravatáson Dr. Trippon Norbert alpolgármester mondott ünnepi beszédet.

A Mikszáth Kálmán utcában felállított szobrot Tóth Dávid szobrászművész készítette a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg Don-kanyarnál, 1943-ban elesett több mint százezer hősi halottjára emlékezve és tisztelegve.

„Teljesen hétköznapi, hús-vér magyar emberek. Valakinek a fiúgyermeke, valakinek a kedvese, a vőlegénye, a szeretett férje, sok ezer felcseperedőben lévő gyermeknek az édesapja. Mentek, mert menni kellett. Beszálltak a vagonokba, mert be kellett szállniuk” – emlékezett a helyszínen, szakadó havaseső közepette Dr. Trippon Norbert alpolgármester.

„A doni-katasztrófa és a második világháború a saját nagyszüleink, dédszüleink élete és sokszor halála, emberi, családi tragédiája. Ez az ő történetük. Soha ne feledjük őket, soha ne feledjük el a történetüket. Mi újpestiek sosem fogjuk, és ígérjük, hogy elmeséljük majd gyermekeinknek is.”

Az ünnepi beszéd után a szobrot Bedő Kata és Dr. Trippon Norbert alpolgármesterek leplezték le, mely után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit a szobornál.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük