Sikeres szemétszedés Káposztásmegyeren

Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere pénteken bejelentette, hogy folytatódik a „HA ESIK, HA FÚJ” szemétszedési akció. Február 4-én szombaton, a Székpatak utcai buszmegálló melletti területet takarították ki.

A szombati akcióra sokan eljöttek és nem is kellett sok idő hozzá, hogy látható mértékben kitakarítsák ezt a területet. Az Újpesti Városgondnokság munkatársai is kivették a részüket a takarításból, ráadásul ők biztosították a zacskókat és a kesztyűket.

A szombati szemétszedésen, hasonlóan a januári akcióhoz, találtak mindent. PET palackokat, eldobott ruhaneműket, játékkormányt PC-hez, régi asztali órát, vezetékes telefont, porszívót, rugós ágybetétet és söröz dobozokat. Az akció során egy platós teherautónyi szemét gyűlt össze.

Idén nem ez volt az utolsó ilyen szemétszedési akció. Amint megtudjuk a következő akció helyszínét, elsőként tájékoztatjuk Önöket.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …