Elkészült a Megyeri úti fasor

Dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere még 2022. november 25-én jelentette be ambíciózus tervét egy 250 hársfából álló fasor telepítéséről a Megyeri útra. Ez mára már nem csak terv, hanem a valóság, hiszen a héten az Újpesti Városgondnokság befejezte a fák ültetését, derült ki dr. Trippon Norbert Facebook bejegyzéséből.

A fák ültetése két ütemben történt meg. Ősszel 105 darab hársfa került elültetésre, míg most tavasszal a fennmaradó 145 darab fát ültette el az Újpesti Városgondnokság. Dr. Trippon Norbert,a jelent szólította meg a faültetések fontosságáról: „Újpesten a fákat már a gyermekeinknek, az unokáinknak is ültetjük. Hiszen, hogy 20 vagy akár 50 év múlva milyen zöld, lakható és árnyas otthon lesz a városunk, az MA DŐL EL, azért MOST kell cselekednünk!”

A 145 fának szimbolikus jelentősége is van, hiszen ezzel az ültetéssel túllépte a háromezret a 2019 ősze óta ültetett fák számában. Nem mellesleg, nem csak a 21. század divatja a faültetés. dr. Trippon Norbert bejegyzéséből kiderül, hogy a 19. században itt Újpesten is fontos volt a fák ültetése. “Illek Vincze plébános úr e napokban 250 fát ültetett el a saját költségén a templomtéren, sőt a plébánia előtti fákat is kidobatta a szomszéd kertek nagy örömére, s 45 gömb akáczczal helyettesítette őket.” (Újpesti Ellenőr, 1888. december 9.)

Természetesen itt nem állhat le a zöldesítés. Hamarosan 120 fa kerül elültetésre a Főtér-parkban, valamint ősszel tovább folytatódik az ültetési szezon.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …