Versenytárgyalás dönthet az Újpest FC új tulajdonosáról

Az Újpest FC elkészítette a tulajdonosváltásról szóló szerződéstervezetet, amely tartalmazza azokat a feltételeket, melyek teljesülése esetén a klub tulajdonosa, Roderick Duchatelet hajlandó lenne megválni üzletrészétől – írja a Nemzeti Sport.

Azt már korábban megírtuk, hogy hamarosan új tulajdonos kezébe kerülhet az Újpest FC, ezidáig pedig három vevő mutatott komolyabb érdeklődést a klub megvásárlása iránt: Péterffy Tamás magyar származású amerikai milliárdos, Lukács Ferenc üzletember, valamint Megdet Rahimkulov orosz milliárdos.

Úgy tűnik viszont, hogy most újabb előrelépés történt az akvizíció tekintetében, hiszen az NSO információ szerint az Újpest elkészítette és megküldte a három érdeklődő részére a tulajdonosváltásról szóló szerződéstervezetet. A felek között jelenleg versenytárgyalás folyik, így a legjobb ajánlattevő, vagyis a szerződéstervezetben meghatározottakhoz képest legközelebbi ajánlattal jelentkező lehet a nyertes. Korábbi hírek szerint a klub jelenlegi tulajdonosa, Roderick Duchatelet 20 millió euróért kész megválni tulajdonrészétől.

A lap úgy tudja, hogy a három érdeklődő közül az egyik ingatlanokkal fizetne a klubért, és az ingatlanpiacon amúgy is több érdekeltséggel rendelkező Roderick Duchatelet már nem zárkózik el ettől az opciótól sem.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …