Vignjevic egységesebb Újpestet ígér és kupagyőzelemnek örülne a legjobban

 A labdarúgó OTP Bank Liga előző idényben látottnál egységesebb Újpestet ígér a szurkolóknak Nebojsa Vignjevic vezetőedző, aki újra szeretne trófeát nyerni a lila-fehér együttessel.

A szerb tréner az Újpest FC által a Szusza Ferenc Stadionba szervezett keddi szurkolói napon elmondta: amikor tavasszal megérkezett a csapathoz, azt látta, hogy hiányzott a játékosokból az önkritika és a felelősségvállalás, egymást hibáztatták és nem volt megfelelő egység közöttük.

Úgy érzi, a nyár folyamán ezen a téren sikerült előrelépniük, a szaúdi al-Fateh ellen vereséggel végződött edzőmérkőzést leszámítva a felkészülés során elégedett volt a játékosok teljesítményével. Vignjevic szerint a nyáron átgondoltan igazoltak, és olyan labdarúgók érkeztek, akik minőséget fognak hozni az együttes játékába. Az elmúlt hat-hét évben nem is emlékszik olyan esetre Újpesten, hogy minden játékos úgy a rendelkezésére álljon és a csapat annyira együtt legyen, mint most. Ezért a nemzetközi kupaszereplést célozzák meg a lila-fehérek, Vignjevic pedig személy szerint jobban örülne egy kupagyőzelemnek, mint a bajnokságban elért dobogós helyezésnek.

A nyáron igazolt új játékosok közül Kiss Tamás, Tamás Krisztián és a román George Ganea válaszolt a szurkolók és az újságírók kérdéseire. Mindhárman úgy érzik, hogy sikerült hamar beilleszkedniük. A román Craiovától igazolt csatár, Ganea szerint rendkívül ambiciózus a csapat, ezért sikerre vannak ítélve, de nagyon fontos, hogy győzelemmel rajtoljanak szombaton a Fehérvár ellen, mert az önbizalmat és újabb sikereket hozhat nekik.

Tamás Krisztián, a tavasszal kiesett Bp. Honvédtól jött bal oldali középpályás úgy gondolja, hogy sok hasznos tapasztalatot szerzett az előző három évben a kispestieknél, hiszen tanulni a kudarcokból lehet igazán. Határozott meggyőződése, hogy jelenleg az Újpestnek van a leggyorsabb támadó egysége az NB I-ben.

Az eddig a Puskás Akadémiát erősítő csatár, Kiss Tamás szerint hathetes, rendkívül kemény felkészülésen vannak túl, ezért bízik abban, hogy jobb teljesítményt tud nyújtani, mint az előző idényben a felcsútiaknál. Az egyéni sikerek pedig meghozhatják a csapat sikerét is.

A kérdezz-felelek során Vignjevic elárulta azt is, hogy a télen érkezett szerb csatár, Ognjen Mudrinski szerződését azért bontották fel, mert a fizikai állapota nem volt megfelelő, sérülésekkel is bajlódott, így már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, mint korábban, valamint, hogy az átigazolási időszak végéig még maximum egy-két újabb labdarúgó érkezhet Újpestre.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …