Javában tart még a nyár, de a jól megérdemelt pihenés és a jövőbeli élmények ígéretének édes mámorában könnyen elfeledkezhetünk a nyaralós csomagunk talán legfontosabb kellékeiről, a gyógyszerekről. Összeszedtük a legfontosabbakat tudnivalókat.
A nyaralás nem csak gyerekfejjel az év egyik legjobban várt időszaka, de felnőttként is nagyon készülünk erre a feltöltődési lehetőségre, hiszen egy jól pihentető nyaralás adhat majd lendületet az év hátralévő részére. Az álomnyaralás azonban könnyen rémálommá válhat, ha valaki megbetegszik, és nincs nála az „úti patikája.”
Ráadásul egyre többen töltik nyári szabadságukat külföldön, ahol az orvosi ellátás és a gyógyszerek ára sokszorosa az itthon megszokottnak. Betegségbiztosítás esetén ugyan a felmerülő költségeket utólag a biztosító megtéríti, de ha megfelelően felkészültünk, akkor ezeket a szolgáltatásokat nem kell igénybe venni. Azért is fontos felkészülni, mert még belföldi nyaralásnál sem biztos, hogy szükség esetén azonnal találunk egy gyógyszertárat, ahol hozzájuthatunk a szükséges gyógyszerekhez.
Utazás előtt tehát mindenképpen állítsunk össze egy kis „úti patikát”, amely a legszükségesebb gyógyszereket tartalmazza.
Külön figyelmet kell fordítani ezek tárolására is: a krémeket és kúpokat lehetőleg hűtőtáskában szállítsunk, és – ha megtehetjük – a nyaralás alatt tartsuk hűtőszekrényben vagy hűvös helyen. A legfontosabb, hogy a gyógyszereinket feltétlenül óvjuk a sugárzó hőtől.

Lista az úti patika összeállításához
Baleset esetére mindig legyen nálunk kötszer, ragtapasz, fertőtlenítőszer, égésre való spray vagy kenőcs, hámosító krém, csipesz, kisolló.
Fájdalomcsillapításra recept nélkül is kapható számos, kiváló minőségű tabletta. Ebből olyat érdemes magunkkal vinni, ami többféle fájdalomra – fejfájás, torokfájás – is megoldást nyújt.
Hasmenés ellen vihetünk magunkkal egyszerű széntablettát is – gyermekek számára tilos -, viszont ajánlatos mellé különböző probiotikus készítményekből is vinni, amik hasmenés után segítenek helyreállítani a bélflórát. 2 éves kor feletti gyermekeknek pedig a Smecta por ajánlott.
Rovarcsípések, allergiás tünetek kezelésére feltétlenül legyen nálunk kalcium pezsgőtabletta, antihisztaminos készítmények, valamint viszketéscsillapító gél. Kullancscsípés esetén a kullancs eltávolítása kötelező, ehhez pedig mindig legyen nálunk egy jó csipesz.
A rendszeresen szedett, legtöbbször vényköteles gyógyszereinket – például vérnyomáscsökkentő, szívgyógyszer, koleszterinszint csökkentő, fogamzásgátló, inzulin stb. – soha ne hagyjuk otthon!
Megfázásos tünetek esetére mindig legyen nálunk lázmérő, lázcsillapító, C-vitamin, illetve torokfertőtlenítő. Antibiotikumot ne vigyünk magunkkal, súlyosabb tünetek esetén úgyis orvoshoz kell fordulni, aki majd eldönti a további kezelés menetét.
Napszúrás megelőzhető sapka, kendő, napernyő használatával, vagy a haj vizesen tartásával is. Tünetek – fejfájás, hányinger, hányás, láz – esetén besötétített helyen való fektetéssel, fejre alkalmazott hideg vizes borogatással, hányás elleni- és lázcsillapító gyógyszerek szedésével csökkenthetők a panaszok. Amennyiben mindez kevésnek bizonyul, úgy azonnal orvoshoz kell fordulni.
Napégést megelőzendő mindig használjunk legalább 30 faktoros napozókrémet! Ha az elővigyázatosság ellenére mégis megégnénk, használjunk speciális készítményt. A patikákban kapható olyan spray is, amely a bőrre permetezve habot képez, ezáltal hűsíti és megnyugtatja a napégett bőrt.
Hányás esetén B6-vitamin, illetve hideg folyadék fogyasztása csökkentheti a panaszokat. Megfelelő minőségű, recept nélkül kapható készítmények beszerezhetőek a gyógyszertárakban, kérjük a gyógyszerész segítségét.
Védőoltás. A legnépszerűbb egzotikus célpontok a Karib-térség, Dél-Amerika, Afrika, Indonézia és Ázsia dél-keleti része. Ezek esetében, a hepatitis A és B vírus és a helyenként előforduló a hastífuszon túl, még a maláriával és sárgalázzal is számolnunk kell. Ezért ha egzotikus vagy távoli országokba utazunk, feltétlenül tájékozódjunk a kötelező védőoltásokról. A megfelelő védettség kialakulásához pedig időben oltassuk be magunkat és családtagjainkat, és az utazáshoz feltétlenül vigyük magunkkal az oltási bizonyítványokat is.
Az itt összeállított lista a legalapvetőbb gyógyszereket és készítményeket tartalmazza, de ezen felül is mindig készülni kell arra az esetre is, amikor az úti patikánk már nem nyújt elegendő segítséget. Ilyen esetekre felkészülvén utazás előtt ne hanyagoljuk el a betegség- és balesetbiztosítás megkötését sem, hiszen nagyon komoly segítséget nyújthat a bajban.