Indulnak a faápolási munkálatok Újpest-szerte

A lakossággal szorosan együttműködve, az Újpesti Városgondnokság munkatársai elkezdik Újpest, majd 45 ezres faállományának nagy részénél a faápolási munkálatokat. 
Faápoló szakembereink felmérték az egyes egyedek állapotát és ápolási lehetőségeit. Ahol lehet – idén számos ilyen helyszín lesz – különféle metszési, ifjítási, balesetveszély elhárításhoz kapcsolódó munkálatokat végeznek, kiemelt helyszíneken a lakossággal való egyeztetés után.
Így kerül most sor a Homoktövis park faállományának faápolási munkálataira is, ahol több mint 300 egyeden, többségében nyárfákon végeznek és végeztek munkálatokat. Ehhez hasonló, állomány szintű faápolás lesz még a közeljövőben például: a Bajza József utcában (áramkapcsolás mellett), a Kassai utcában, a Lázár Vilmos utcában, a Tungsram utcában (forgalomtechnika mellett), a Szigeti József utcában is.
Ezekre a beavatkozásokra nagyrészt az elmúlt évek alatt bekövetkezett drasztikus éghajlatváltozás miatt van szükség. Az éves csapadékmennyiség lecsökkent, amit a vízigényes fák (pl. nyárfa) nehezen tűr, egyes egyedek kiszáradtak, melyeket az Újpesti Városgondnokság eltávolít. Mindezek mellett az urbanizált, fák szempontjából erősen terhelt környezet egyébként sem tökéletes élőhely a fák számára. Újpest idősebb faállományának jelentős részét 40-50 éve ültették, teljesen más városi környezetben és éghajlati viszonylatban. Ezeknek a fáknak hoznak létre ideálisabb körülményeket és biztonságosabb környezetet a lakosság számára, új technológiákkal, faápolási munkálatokkal. 
Olyan helyszíneken például, ahol nincs hely a meglévő és telepített fáknak, fahelyük megnövelésével (pl. szűk utcák), a fatányért a gyalogos forgalom biztosítása érdekében az úgynevezett TerraWay technológia alkalmazásával, vízáteresztő szilárd burkolattal alakítják ki. Az Egek Királynéja Templom és az Újpesti Piac között található parkrész déli oldalán található 2 idős platán belső szerkezetileg leromlott állapotú volt, azonban odúkezeléssel és a korona metszésével hosszútávon biztonságosan fenntartható egyedekké válnak. Az alkalmazott technológia a víz bejutását akadályozza meg, szárazon tartva az odvakat, odúsátor készítésével, továbbá a hajtások irányított metszésével alacsonyan tartott koronával, biztonságosan erőteljes vitális fák jöhetnek létre a lakosság legnagyobb örömére. 
Az Újpesti Városgondnokság kéri, hogy a munkálatokkal.kapcsolatban bármilyen észrevételük lenne, forduljanak hozzájuk bizalommal a bejelentes@ujpestivarosgondnoksag.hu email címen.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …