Eltűntek az újságosbódék Újpest központjából – utánajártunk, hogy mi lett a sorsuk

Biztosan sokaknak feltűnt már, hogy Újpest főterének ikonikus újságosbódéi egyik napról a másikra eltűntek. Megnéztük, hogy mi lett a sorsuk.

Az online sajtó térnyerése előtt Budapest utcái csak úgy roskadoztak az újságosbódéktól. Nem csak a kedvenc újságunkat vagy magazinunkat tudtuk megvásárolni, de igazi közösségi helyként is funkcionáltak, hiszen a bódé mellett az újságokat átlapozva akár az árussal, akár egy ismerőssel, akár csak egy számunkra ismeretlen odalátogatóval is párbeszédbe tudtunk elegyedni.

Újságosbódé a Nyugati téren, 1958

A korábban a Magyar Posta tulajdonában álló újságosbódék a 80-as évek előtt klasszikus hírlapárusító szerepkört töltöttek be, a ’80-as, ’90-es években viszont beköszöntött a trafikok korszaka, amikor már édességet és dohányárut is lehetett kapni az újságok mellett.

A kétezres évek elején a Magyar Lapterjesztő Zrt. (LAPKER Zrt.) vásárolta meg a hírlapárusítás jogát, ezzel pedig a régmúltból visszamaradt, illetve az újabb pavilonok is egy kézbe kerültek.

Újpest

 

Az online sajtó térnyerésével Újpesten is megfogyatkozott az újságosbódék száma, kettő ikonikus bódé éppen a közelmúltban került elbontásra Újpest központjában. Egyikük korábban a Szent István téren a régi piac bejárata mellett állt, másikuk pedig az István úton, a Keleti pályaudvar felé tartó buszjáratok Újpest Központ M megállóhelye mellett, nem messze a Polgármesteri Hivataltól.

 

Bontás előtt, Szent István tér

 

…. és bontás közben.

 

Bontás előtt, Újpest Központ M megálló

 

… és bontás után.

Kérdéseinkkel megkerestük Újpest Önkormányzatát is, hogy választ kapjunk arra, hogy mi lett a két újságosbódé sorsa. Tájékoztatásuk szerint a tulajdonos Lapker Zrt. már nem kívánta tovább üzemeltetni a bódékat, így a cég és az önkormányzat közötti fennálló közterület-használati megállapodás megszűnt. Ugyan konkrét indoklással nem szolgáltak, de a megváltozott fogyasztói szokások, illetve az online média, illetve a számtalan, egyéb termékek mellett újságokat is árusító kisboltok térnyerése állhat a döntés hátterében.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük