Miért kellenek ekkora „mankók”, amik a platánokat támasztják a főtéren?

Az Újpesti Városgondnokság Kft. kiemelt figyelmet fordít a városunkban található fákra. Most a Károlyi István utca főtéri platánokat támasztják ki „mankókkal”, hivatalosan  támtartógerendákkal. De miért is van erre szükség? 

Újpest gyönyörű főterét még 2010-ben építették. Azóta eltelt 13 év, s az idő múlásával a nagy lombú, magas platánfák gyökerei felnyomták a térkövet, mely ezáltal botlásveszélyes lett. Így most a társaság a fák felmérése után, nagy felületen elbontotta a platánok megerősödött hajszálgyökerei által felnyomott burkolatot, hogy egy a számukra is ideálisabb környezetet, a lakosság számára pedig biztonságos járófelületet alakítsanak ki.
A kitámasztási munkálatokat a mai napon kezdték meg, és előreláthatólag a hét végén fejezik be.
Mivel a fák körül területbolygatás történt és fellazult a talaj, ezáltal a fák stabilitása megváltozott, a biztonságosság megőrzése érdekében a fákat támrendszerrel látják el az elkövetkezendő 3 vegetációs ciklusban, hogy megerősödjenek és alkalmazkodjanak a kialakított kedvezőbb életfeltételekhez.
„Ez közel sem újkeletű dolog, számos más helyen és esetben is alkalmazzák a fák ilyen módszerrel történő megtámasztását. Ilyen például a hédervári tölgy, a tabáni eperfa, de találkozhatunk támrendszerrel megtámasztott fákkal a Széchényi téren vagy éppen a Bazilikánál is. A főtéri platánok alatt egy számukra is ideálisabb környezet, egy tekintélyes, szabad, mulccsal borított terület jött létre, mely szabadon átengedi a csapadékvizet is, hosszútávon így biztosítva a felszívó gyökereknek a nagyobb életteret” – mondta el az Újpesti Városgondnokság Kft.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük