UTE legendái – Rejtő Ildikó

Az UTE Legendái sorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akik maradandót alkottak az UTE színeiben. Nem csak focistákat fogunk bemutatni, hanem tornászokat, öttusázókat, karatekákat és mindenkit, akire az UTE 138 éves fennállása óta büszkék lehetünk. Most egy olyan sportolót ismerhetnek meg, aki születésétől kezdve rengeteg nehézségen túlverekedve magát két olimpiai aranyig jutott, a vívó Rejtő Ildikót.

1937. május 11-én született Budapesten. Kamaszkori gerincferdülése miatt testnevelő tanára, Kovácsné Nyári Magda válogatott vívó javaslatára választotta a vívást. 1951-ben a Bp. Bástya Tervhivatal, illetve a Bp. Petőfi Tervhivatal klubban kezdett el sportolni. Tehetségére 1956-ban az Elektromos SE szakosztályában figyelt fel Hátszegi József, mesterével együtt 1960-ban igazolt az Újpesti Dózsába. Az 1955. évi budapesti ifjúsági világbajnokságon hatodik lett, a következő évben Luxembourgban, majd 1957-ben Varsóban már ifjúsági világbajnokságot nyert.

Ugyanebben az évben bekerült a felnőtt válogatottba, és 1958-ban a budapesti világbajnokságon harmadik lett, de csak azért,mert hajdani testnevelő tanárát nem volt mersze legyőzni. A következő évben tőrcsapatban megszerezte első világbajnoki érmét. 1963-ban Gdanskban egyéniben világbajnoki címet szerzett: az érmekről szétvívás döntött Dömölky Lídia, Juhász Katalin és közte, csak a harmadik kör után sikerült nyernie. Világbajnokságokon tizenötször szólították a győzelmi dobogóra, öt aranyat – 1963-ben egyéniben -, hét ezüst- és három bronzérmet gyűjtött.

A balkezes törőző rendkívül finom technikával, nyugodtan, határozottan vívott, rácáfolt azokra a véleményekre, melyek annak idején nem jósoltak neki sikeres jövőt. Halláskárosodással született ugyanis, de megtanult szájról olvasni, az utasításokat papírra írva adták át neki, mert a sisak mögül már nem működött olyan jól a szájról olvasás.

Öt olimpián vett részt. 1964-ben Tokióban duplázott, egyéniben és Ágoston Judittal, Juhász Katalinnal, Marosi Paulával és Dömölky Lídiával csapatban is nyert, előtte és utána (1960-ban Rómában, illetve 1968-ban Mexikóvárosban és 1972-ben Münchenben) pedig három ezüst- és két bronzérmet szerzett.

A páston aratott sikereivel az ugyancsak balkezes Elek Ilona, a legendás emlékű Csibi méltó utóda volt. 1963-ban és 1964-ben az év legjobb magyar női sportolójává választották, ötször volt az év vívónője Magyarországon (1964, 1968, 1969, 1970, 1971).

A válogatottól az 1978-as hamburgi világbajnokságon köszönt el, de az Újpesti Dózsa csapatával 1980-ban még országos bajnokságot nyert. 1958 és 1972 között összesen 18 országos bajnoki címet szerzett, ebből hatot egyéniben. Visszavonulása után a Bp. Honvédban edzősködött, néhány hónappal később az Újpesti Dózsában lett technikai vezető, ott dolgozott nyugdíjazásáig, 1988-ig.

A kilencvenes évek elején visszatért a pástra. Sorra aratta győzelmeit a veterán világversenyeken: 1995-ben veterán Európa-bajnok, 1999-ben veterán világbajnok lett. 2000-ben Olimpiai Érdeméremmel tüntették ki, és megkapta Az Évszázad Siket Sportolója (1924-2000) kitüntető címet. 2007-ben a Nemzet Sportolójává választották, 2008-ban tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának. 2013-ban tenyérlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …