Varju László: Az igazamért mindvégig küzdeni fogok!

Varju László, Újpest-Angyalföld országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön bűnösnek találta garázdaság, testi sértés és választási csalás vádjaiban. A Fővárosi Törvényszék korábban, tavaly januárban, még felmentette a testi sértés vádpontja alól, azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla most megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és Varju Lászlót minden vádpontban bűnösnek találta. Az ítélőtábla ezzel megerősítette az elsőfokú bíróság által kiszabott 900 ezer forintos pénzbírságot. A döntés ellen Varju László azonnal fellebbezést jelenetet be, majd a sajtó képviselőinek elmondta, hogy mindvégig küzdeni fog az igazáért.

Varju László képviselő mellett több párt is kiállt és reagált a hírre. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi médiafelületén az írta, hogy szerinte becstelen, tisztességtelen ítéletben büntette meg a bíróság Varju Lászlót. „Lacinak az a bűne, hogy nem engedte megveretni magát a tv-székházban. Gyalázatos!” – olvasható a bejegyzésében.

De kiállt Varju László mellett többek között Dobrev Klára is, illetve mellé álltak Újpest DK-s alpolgármesterei is, Bedő Kata és dr. Trippon Norbert is, aki az idei évi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként indul. Ahogy dr. Trippon Norbert fogalmazott Facebook bejegyzésében:  „…Könnyű időkben könnyű szolidárisnak lenni. Pedig nehéz időkben, pillanatokban van arra igazán nagy szükség. Ahogyan mondani szokás: bajban ismerszik meg a jó barát. Ez általánosságban is igaz, de egy ilyen autoriter rendszer súlya alatt mindez különös jelentőséggel bír! Ami ma történt, azt távolról sem nevezném “igazságszolgáltatásnak”. (Ott voltam, láttam, hallottam). Ráadásul nem is jogerős a döntés. Így aztán nem véletlen, hogy Laci fellebbezni és az igazáért a végsőkig küzdeni fog. Számíthat ránk! S ahogyan eddig is, ezután is együtt dolgozunk tovább Újpestért és az újpestiekért!” 

Az MSZP közleményében azt írta, hogy szolidaritást vállalnak Varju Lászlóval. Szerintük az MTVA-ban történtekkel kapcsolatban született döntés teljességgel érthetetlen, és Varju László képviselőként törvényben biztosított jogait igyekezett gyakorolni, amit a közintézmény biztonsági őrökkel próbált megakadályozni.„Most annak a hatalomnak a kezdeményezésére indult perben ítéltek el egy baloldali képviselőt, amely pedofil bűncselekményeket elkövetők bűntársainak felmentésében segédkezik” – írták.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője pedig szintén a Facebookon osztotta meg a gondolatait. Leírta, hogy teljes szolidaritása Varju Lászlóé, és reméli, hogy a képviselő fellebbez, mert az ítélet „tarthatatlan és megcsúfolása a jogrendszernek”.

 

 

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …