Éremeső a taekwando diákbajnokságon: taroltak az UTE sportolói

2024-ben Mogyoród adott a 2024-es Diákbajnokság és Engrich Mariann Emlékversenynek, melyen taroltak az UTE ifjú sportolói.

A torna az eddigi legnagyobb nevező létszámmal zajlott, 27 egyesület összesen 340 versenyzővel vett részt a tornán, ami rekord a diákbajnokságok történetében. A legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztály képviseltette magát. Az idei programban a küzdelem mellett formagyakorlat, illetve gyorsrúgó kategóriában is megmutathatták tudásukat a versenyzők.  Az UTE fiatal sportolói szokás szerint remekül szerepeltek, akik az alábbi eredményeket érték el:

ARANYÉRMESEK

Szalai Flóra, Turán-Schnitta Balázs, Harai Zora, Mátyás Veronika, Illés Bertold, Borsos Tamás, Budik György, Turán-Schnitta Máté

EZÜSTÉRMESEK

Csobán Erik, Csőke Balázs, Molnár Milos, Pál Liliána, Székely-Kerekes Bodza, Turán-Schnitta András, Zerényi Zalán, Zsila Imre, Szekres Patrik Noel (poomsae)

BRONZÉRMESEK

Mali Ádám, Neményi Ábel, Novák-Filipich Domonkos, Joó Boldizsár, Szentgyörgyvölgyi Pál

CSAPAT EREDMÉNYEK

Összesített csapatversenyben harmadik hely, B kategória küzdelemben második hely.

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítőiknek egyaránt!

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …