Az ingatlanmutyis fiúk: hogyan vált a közvagyon saját magánvagyonná?

Az Újpesti Hírmondó legfrissebb tényfeltáró cikke az újpesti Fidesz legnagyobb újpesti ingatlanmutyiját tárja fel, nem is akárhogyan. Ehhez az ügyhöz képest még az Ady eladása is eltörpül.

Röviden összefoglalva: A Fidesz újpesti vezetése Wintermantel Zsolt polgármestersége alatt egy maffiaszerű hálózatot működtetett, amely saját magának juttatta az önkormányzati ingatlanokat – ezzel együtt a nagyon értékes építési telkeket – rendkívül alacsony áron. A Vivibile Zrt. központi szereplésével a közvagyon magánvagyonná vált, és a frissen épített társasházak lakásaiból a politikai vezetők is részesültek. Az ügylet részletei és a kapcsolatok egyértelműen mutathatják a korrupció jelenlétét, amely súlyosan sérti az önkormányzati vagyonkezelés alapelveit. De nézzük kicsit részletesebben.

Az előzmények – ingatlanok értékesítése

A Mátyás tér 3. szám alatt található ingatlan korábban 8 lakást és egy műhelyt foglalt magában, melyből 7 önkormányzati tulajdonban volt. 2016-ban a frissen alapított Vivibile Zrt. gyorsan, pár nappal a bejegyzése után, megvásárolta az egyetlen magántulajdonban lévő lakást, majd később ajánlatot tett a fennmaradó önkormányzati lakásokra és a műhelyre. A 34,4 millió forintos értékbecslés ellenére az önkormányzat mindössze 14,1 millió forintért adta el ezeket az ingatlanokat a cégnek.

Az Erkel Gyula utcai ingatlan esetében a négylakásos társasház teljes mértékben önkormányzati tulajdonban volt. Az ingatlanok értékesítéséről polgármesteri döntés született, azaz Wintermantel Zsolt egyszemélyben egy tollvonással döntött az önkormányzati lakások eladásáról, és a vételárat piaci alapon (értékbecslés nélkül) 14,5 millió forintban határozták meg. A négy lakás össz mérete 147 m² volt.

Mátyás téri ingatlan

A Vivibile Zrt. és a strómanhálózat

A Vivibile Zrt. mögött egy bonyolult céghálózat áll. A Vivibile Zrt. tulajdonosa a Goldenwin Hungary Kft., melynek ügyvezetője, Sztankovics Gábor, számos közbeszerzést nyert Újpesten más cégeivel. A Goldenwin Hungary Kft. tulajdonosa pedig az AHRS Europe Zrt., amelynek ügyvezetője Tóth Sándor, Wintermantel Zsolt jobbkeze, korábban pedig az Újpesti Sajtó Kft. és az Újpesti Vagyonőr Kft. ügyvezetője. A kapcsolatok egyértelműek: az AHRS Europe Zrt. és Wintermantel Zsolt cégei (mint például az Altium Zrt., ahol egyik főrészvényesként van jelen, vagy éppen a G.M. Grémium Kft.) ugyanazon a címen találhatóak. Milyen érdekes.

A lakások elosztása

A Vivibile Zrt. az általa megszerzett telkeken társasházakat épített, amelyekből több lakás Wintermantel Zsolt és társai birtokába került. Wintermantel például a Mátyás téri társasházban egy 94 m²-es irodát és egy 34 m²-es lakást szerzett meg hitel nélkül, amelyek piaci értéke akkor összesen nagyságrendileg 120 millió forint lehetett. Rádi Attila, alpolgármester, az Erkel Gyula utcai társasházban egy 46 m²-es lakást „vásárolt meg” szintén hitel nélkül. Bartók Béla, a helyi Fidesz elnökének felesége, K. Dorottya, szintén hitel nélkül „vásárolt” egy 46 m²-es lakást ugyanitt. Molnár Szabolcs alpolgármester egy 63 m²-es lakást vett hitellel, azonban továbbra is egy másik házban él. Szép kis társaság. Ehhez csatlakozott Nagy István is, igaz ő nem direktben juthatott lakáshoz. Nagy István fiainak cégébe szállt bele a Vivibile Zrt. tulajdonosként 2021-ben, feltételezhetően így adva a cégnek „biztos lábakat” a „fejlődéshez”.

Az ügy középpontjában a Vivibile Zrt. áll, az ügylet főszereplői között pedig többek között Wintermnatel Zsolt Újpest milliárdos korábbi polgármestere és alpolgármesterei, valamint a Fidesz helyi elnöke is. Kérdezzük: ezek után náluk vajon mikor lesz házkutatás?

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …