AZ NB I EGYIK LEGJOBB VÉDŐJÉT SZERZŐDTETTE AZ ÚJPEST!

A 26 éves Gergényi Bence játékjogát megvásárolta a Fehérvár FC-től az Újpest, a tavaly a ZTE-vel MOL Magyar Kupát nyerő védőt sok ismerős arc várja Újpesten.

Gergényi a Zalaegerszeggel Magyar Kupát nyert tavaly, majd a legutóbbi szezon közben szerződött a fehérváriakhoz, akiknél 26 mérkőzésen csak egyszer hiányzott a kezdőből. „Csapatunknak és neki is könnyítést jelent, hogy jól ismeri Bartosz Grzelak vezetőedzőt és Bese Barnabást Fehérvárról, emellett Tajti Mátyással is együtt futballozott Zalaegerszegen” – áll az Újpest közleményében.

Gergényi a Budapest Honvéd nevelése, 2019-ben igazolt a Zalaegerszeghez, ahol alapember volt a több poszton is bevethető játékos. A zalaiaknál 4 éven át meghatározó játékos volt, 138 tétmérkőzésen lépett pályára, és egy Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett. A tavalyi szezont ugyan még a ZTE-nél kezdte meg, majd váltott, és Fehérvárra szerződött, ahol kirobbanthatatlan volt a csapatból, érezhető volt, hogy Bartosz Grzelak nagyon bízik benne, ezért nem meglepő, hogy a klubtól a bal oldalon minden poszton bevethető játékos szerződtetését kérte.

Forrás: molcsapat

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …