Dr. Trippon Norbert megválasztott polgármesterhez és a Városüzemeltetési Főosztályhoz is jelezték azt a már évek óta fennálló problémát, melyet most meg is oldott az önkormányzat, hiszen az ilyen kis dolgok igazán a nagy dolgok!
„Még korábban kerestek meg engem és a Városüzemeltetési Főosztályt is az újpestiek azzal a hosszú évek óta fennálló problémával, hogy az OBI előtti buszmegálló mellett egy-egy esőzés után összegyűlik a víz a járdán, nem folyik el, hatalmas tócsától nem lehet rendesen közlekedni és használni a buszvárót.
Kollégáim felmérték a járdát és a probléma megoldásra került. A buszváró melletti terület járdasíkját megemelték kialakítva egy kiemelést. A terület ⅓-ánál került kialakításra a magaspont, melynek köszönhetően az eddig mélyponton hosszú ideig megálló víz ⅓-a, az ott található fákhoz folyik majd, a maradék ⅔-a pedig az útpályára, a szegély mellé. Ezen megoldás tökéletesen vizsgázott a tegnapi nagy esőzésben! Köszönöm a kollégáim munkáját” – mondta el Trippon Norbert polgármester.