November 11-én újra vonul Újpest

Hagyományokhoz híven, november 11-én, délután 4 órától ismét megrendezésre kerül a Márton-napi lámpás felvonulás.

Forrás: Bedő Kata – Facebook

A tavalyi felvonulással ellentétben, nem a Semsey Parkból indul a menet, hanem az Újpest Központban található Károlyi István szobortól. Erre azért van szükség, mert így biztosítható, hogy a menet nem szakadozik el, illetve nem kell úttesten keresztülmenni, így végig együtt lehet haladni. Az útvonal az Egek Királynéja templomot érintve megkerüli az Újpesti Piacot, majd visszaérkezik a Főtérre, ahol változatos programokkal találkozhatnak a kilátogatók.

A gyerekek előadása után, a Búgócsiga Zenede koncertjét lehet meghallgatni, tudtuk meg Bedő Kata kultúraért felelős alpolgármester Facebook bejegyzéséből. A kilátogatókat továbbá étel és ital várja majd.

A Német nyelvterületről elterjedt fáklyás felvonulás (Martinsumzug), Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Leggyakrabban ezeket a felvonulásokat a római katonák piros köntösébe öltözött lovagló Szent Márton vezeti.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …