Közel 2,87 milliárd Ft-ra nőhet az Újpest által fizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke az idei 1,7 milliárd Ft-ról – tudtuk meg Újpest Önkormányzatától.
Amikor 2017-ben a teljes közoktatás államosításra került, azaz már nem csak az iskolák fenntartói joga került el az önkormányzatoktól, hanem a működtetésük is, akkor ezzel párhuzamosan ennek költségei is az államra hárultak. 2017-ben ez mintegy 55 milliárd Ft plusz kiadást jelentett, így a kieső összeget valahogyan pótolni kellett a központi költségvetésben. Ekkor került bevezetésre többek között a szolidaritási hozzájárulás is.
Az önkormányzat adóerő-képességétől függ, hogy mennyit kell fizetni
Az adóerő-képesség az önkormányzatok által elérhető átlagos értékkel számított iparűzésiadó-bevételt jelenti. Ahol ennek az egy főre vetített értéke meghaladja a 22 ezer forintot, ott kell szolidaritási hozzájárulást fizetni. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) becslése alapján 800 önkormányzat lehet érintett, köztük Újpest is.
Brutális emelkedés Újpesten
Míg 2017-ben Újpest mintegy 340 millió Ft-ot fizetett be a központi költségvetésbe ezen a jogcímen, addig 2022-re ez az összeg több, mint ötszörösére, azaz 1,7 milliárd Ft-ra nőtt. Az Önkormányzat tájékoztatása szerint jövőre ez további 1,1 milliárd Ft-tal emelkedni, így a kiadási oldalon már 2,87 milliárd Ft-nyi szolidaritási hozzájárulással kell tervezniük a város 2023. évi költségvetését.
Az viszont biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk: Újpest csak a távhődíjak emelkedése miatt 1,5 milliárd Ft-os többletköltséggel számol 2023-ban.