A Covid áldozatainak emlékére és az egészségügyi dolgozók tiszteletére emeltek szobrot Újpesten

A tegnapi napon került felavatásra az Újpesti Szakorvosi rendelőintézet melletti parkban az az emlékmű, amit a Covid következtében elhunytak emlékére és a fertőzöttek gyógyulását segítő egészségügyi dolgozók tiszteletére állított Újpest Önkormányzata az Oltalom Karitatív Egyesület, valamint a XXI. Század Társaság közreműködésével.

Fotó: Bedő Kata/Facebook

Széri-Varga Géza szobrászművész alkotásának avatóünnepségén az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Iványi Gábor, valamint a XXI. Század Társaság két társelnöke, Kocsis András és Falus András mondott beszédet azokra emlékezvén, akik a világjárvány következtében életüket vesztették, továbbá azokra, akik fáradhatatlanul dolgoztak a megbetegedett emberek felépüléséért.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …