Győzött az Újpest jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában, ráadásul nem is akárki ellen, hiszen az ősrivális Ferencváros csapatát győzte le 4:2-re.

Rendkívül mozgalmas volt a városi derbi, hiszen már az 59. Másodpercben megszerezte a vezetést az Újpest csapata Kovács Sebestyén révén, igaz erre elég hamar válaszolt a Fradi és a finn Sailio révén kiegyenlítettek. A harmadik percben Pokornyi Dávidot az Újpest csapatából, Mesikamment pedig a Fradiból állították ki végleg verekedésért. A következő gólra csak pár percet kellett várni, Kiss Patrik révén az Újpest ismét vezetett, de egy perc sem kellett, hogy Kreisz Brúnó kiegyenlítsen.
A második harmadban a Ferencváros magához ragadta a kezdeményezést és csak Rajna Miklós bravúrjainak köszönhette a csapat, hogy továbbra is 2-2 volt az állás. A 37. percben megtört a gólcsend és Olexander Peresunko találatával ismét az Újpest csapata vezetett.

A harmadik harmad elején egy áthúzódó büntetés miatt emberhátrányban kezdett az Újpest, igaz a mutatott játékon ez nem látszott. A 43. percben Collin Shirley állította be a 4-2-es végeredményt Kiss Patrik asszisztjából.
Virág Csaba az UTE vezetőedzője a következőképpen értékelte a mérkőzést: „Hiányzóban nálunk sem volt hiány. Nemes Benji például hátvédben játszott, pedig nem ez az eredeti pozíciója, de nagyon szépen megoldotta a feladatát. Mindenkitől extra kellett, hogy ma nyerjünk, ez egy nagyszerű csapatmunka volt az elejétől a végéig, minden egyes pontért megküzdöttünk. Minden pont előrébb visz minket, nyilván ha az FTC ellen nyerünk, az mindenképpen ad egy pluszt. Ahogyan nyertünk, és amennyi melót beleraktunk, annak kell egy igazi lökést adnia.”
Kicsit beárnyékolja a győzelmet, hogy a vendégek védője Sarcia Antonino egy ütközés után mozdulatlanul maradt a jégen és több mint 10 percen keresztül ápolásra szorult, majd kórházba is kellett szállítani. A Ferencváros közleménye szerint a védőnek “nyakcsigolyája tört, de idegsebészeti beavatkozásra nincs szükség. Nyakmerevítő gallért kell viselnie, nagyjából 12 hétig, a térdsérülést pedig megúszta zúzódással.”
Az UTE a győzelmet követően is csak a 8. helyen tartózkodik az Erste Liga tabelláján és a következő mérkőzése december 20–án, kedden lesz az Újpesti Jégcsarnokban, a Dunaújvárosi Acélbikák ellen.