Gyerekkoncert Farkasházi Rékával

Január 21-én, szombaton 10 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar ad koncertet az újpesti gyerekeknek a Ifjúsági Házban.

A zenekar törekedik arra, hogy a szövegeket, a dalokat és a hangszerelést is magas színvonalon valósítsa meg, hiszen ezáltal a jövő színház-, és koncertlátogatói egy felejthetetlen élménnyel kedzik meg kulturális kalandozásaikat. 2006 óta a kortárs gyerekvers-irodalmat, zenés formában népszerűsíti az együttes.

Ezzel a fajta gondolattal az egész családot szólítja meg a zenekar, hogy a minőségi együtt töltött idő szülő és gyerek között valóban megvalósuljon a koncerteken. Az együttes próbál pozitív példát mutatni a gyerekeknek a legkisebbektől a nagyobbakig.

Jegyek korlátozott számban kaphatóak https://ujkk-ujpest.jegy.hu/program/farkashazi-reka-es-a-tintanyul-zenekar-koncert-142506/915438 oldalon 2300 forintért, 2 éves kor alatt a koncert ingyenesen látogatható.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …