A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) egy Facebook videóban jelentette be, hogy öt perces munkabeszüntetéssel járó, szolidaritási akciót hirdet január 31-re.

Az „Állj ki magadért” akcióban a tanárokhoz hasonlóan a sztrájkjog megváltoztatása, az elfogadható fizetés és a megfelelő munkakörülmények mellett demonstrálnak. A Facebook videóban feltették a kérdést, hogy „közszférában dolgozók 30%-a már bedobta a törülközőt, ki fog holnap dolgozni?” Mindemellett egy öt pontos követelést is megfogalmaztak:
- Az inflációt részben ellentételező bérfejlesztést 2022-re visszamenőlegesen 13. havi juttatás formájában
- 25%-os bérfejlesztést minden közszolgálatban dolgozó számára 2023 január elsejétől
- A diplomás bérminimum bevezetését a közszférában
- A munkába járás költségeinek támogatását
- A sztrájktörvény módosítását
A Mércének adott nyilatkozatában Boros Péterné, az MKKSZ elnöke pedig kifejtette, hogy miért csatlakoznak a tanárokhoz január 31-én: „A pedagógusok pedig – az elnök szerint – most azért tudnak törvényesen sztrájkolni, mert a tavaly február 11-i rendeletalkotással „a kormány mattot adott” magának, mert az elégséges szolgáltatás mértékét rögzítette is.” Ezzel kiemelve, hogy a sztrájk alapjog és semmilyen formában nem lehet ellehetetleníteni.