Kátyúk, közterületek takarítása, zajongás, patkányok. Egy laikusnak nem mindig könnyű átlátni, hogy ilyen ügyekben kihez lehet fordulni, kitől lehet várni a probléma megoldását. Fővárosi Önkormányzat, kerületi önkormányzat, a Kormány, vagy épp valaki más? Megnéztük, kik felelnek egyes ügyekért, ami a budapestieket, és így az újpestiek mindennapjait is érintheti.
Közterületek takarítása
Korábbi cikkeinkben már körbejártuk ezt a témát, minden ezzel kapcsolatos információt itt és itt lehet megtalálni. Röviden összefoglalva: ugyan többségében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) és a kerületi önkormányzat felel a feladat ellátásárt, de a társasházaknak és a családi házak tulajdonosának is bőven van felelőssége.
Karambol után az FKF takarít Budapesten
Karambol után a fennmaradó törmelék elszállítását, a kosz feltakarítását is az FKF végzi Budapesten. Közlekedési baleset okozójaként, vagy elszenvedőjeként ugyan nincs bejelentési kötelezettségünk, de lelkiismereti okokból azért érdemes ezt megtenni.
Balesetnél kulcskérdés, hogy történik-e rendőri helyszínelés. Ha igen, és a rendőr úgy ítéli meg, hogy szükséges a takarítás, akkor ő értesíti a FKF-et, és a szükséges gépekkel megtörténik a kivonulás. A baleset súlyosságától függően besegítenek a tűzoltók is: mentés után a roncsokba teszik a szétszóródott, nagyobb alkatrészeket, és a náluk lévő homokkal (kb. 15-20 kg) felszórják a legnagyobb foltokat.

Ha mondjuk csak egy kisebb, koccanásos balesetből kifolyólag nincsen helyszínelés – a felek megegyeztek, az autómentő elszállította a sérült autót/autókat -, de törmelékek, esetleg olajfoltok maradnak hátra, akkor a szennyeződés ott marad mindaddig, amíg a takarító vállalat értesülést nem szerez róla. Így ha érintettek vagyunk, vagy nem, de épp a házunk előtt történt az eset, akkor azt érdemes jelezni az FKF felé annak panaszbejelentő oldalán, vagy a 06 1 700 7000-es telefonszámon.
Nem működik a közvilágítás
Gyakran képezi félreértések tárgyát, amikor Budapesten egy hibásan működő lámpaoszlopot a kerületi önkormányzatnak jelentenek be, miközben ez a Fővárosi Önkormányzathoz tartozik.
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 9. pontjában foglaltak szerint Budapest területén a Fővárosi Önkormányzat kötelező feladatai közé tartozik a közvilágítás biztosítása.

Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 4. mellékletének 20. pontja szerint a kötelező közvilágítási feladatainak ellátása, a fővárosi díszkivilágítási berendezések üzemeltetése vonatkozásában, valamint a fővárosi karácsonyi díszvilágítás tekintetében kizárólagos joggal a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. rendelkezik.
Bejelentést a bdk@bdk.hu email címen, vagy a társaság honlapján található hibabejelentő rendszeren keresztül, ide kattintva lehet tenni. Utóbbin a beérkező hibák azonnal az illetékesekhez kerülnek. Budapesten a hibák 98%-át a bejelentéstől számított 8 napon belül, ennek 70%-át 2 napon belül javítják.
Patkány bejelentése
Budapesten a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az RNBH Konzorcium végzi a patkányok elleni szervezett védekezést.

Amennyiben Újpest területén patkányt látott vagy patkány jelenlétére gyanakszik, úgy ide kattintva tud bejelentést tenni. A bejelentéshez meg kell adni a pontos címet, a bejelentő elérhetőségeit, és néhány, statisztikai feldolgozást segítő információt.
Utak, kátyúk, tömegközlekedés
A törvény szerint „kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak, sugár- és gyűrűirányú közutak, kiemelt tömegközlekedési csomópontok” tartoznak a fővároshoz, a többi a kerületeké.
Egy kormányrendelet egész pontosan 1273 útszakaszt sorol fel, amely a fővároshoz tartozik. A nagyobb forgalmú utak karbantartása a főváros, az oda vezető kis utcáké a kerület feladata. Persze gyakori, amikor a kerületiek érdekeit szem előtt tartva nem vár a fővárosra az adott kerületi önkormányzat, és saját forrásból végeztet el felújítást, vagy egyéb beruházást – ami amúgy fővárosi hatáskörbe tartozna.
A vasút melletti területek kivétel nélkül a MÁV-hoz tartoznak. Ami pedig az aluljárókat illeti: azok szinte mind olyan utak alatt vannak, amelyeket kiemelt forgalmúnak minősítettek, vagyis a főváros dolga foglalkozni velük.
A forgalomszervezés tisztán fővárosi hatáskör (Budapest Közút Zrt.), akármelyik útról is van szó, ahogy a tömegközlekedés működtetése (BKV, BKK), vagy a forgalomirányító jelzőlámpák be- és átállítása is.
Közösségi együttélés szabályai: zaj, kutyagumi, közterületi alkoholfogyasztás
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete határozza meg az öngondoskodás és a közösségi feladatok ellátásához való hozzájárulás, továbbá a közösségi együttélés alapvető szabályait, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit. Ennek megfelelően az ilyen típusú problémákat a kerületi önkormányzatnak lehet jelezni. Az újpesti rendelet ide kattintva érhető el.
Eszerint például egy két kivételtől eltekintve Újpesten tilos közterületen alkoholt fogyasztani, illetve 200 ezer Ft-ig terjedő bírságot kaphat az, aki nem takarítja fel a kutyája után annak hátrahagyott kutyagumiját. De 200 ezer Ft és 1 millió Ft közötti bírságot kaphat az is, aki több, mint 10 napot meghaladóan parkoltatja közterületen az üzemképtelen gépjárművét.

A rendelet szerint továbbá lakóövezetben vagy lakóház közvetlen környezetében kültéri építési munkát csak munkanapokon, naponta 06.00 és 20.00 óra közötti időszakban és szombaton 09.00 és 17.00 óra közötti időszakban lehet végezni a hatósági határozatban meghatározott zaj- és rezgésvédelmi határértékeket betartásával. A fentebb meghatározott időszaktól csak jegyzői engedély birtokában lehet eltérni.
A zöldfelületek építésével, fenntartásával, gondozásával kapcsolatos zajos tevékenység (motoros fűnyírás, fakivágás, egyéb tevékenység) kizárólag munkanapokon 08.00 és 20.00 óra közötti időszakban, munkaszüneti napnak nem minősülő szombaton 09.00 és 17.00 óra közötti, vasárnap 09.00 és 15.00 óra közötti időszakban végezhető.
Bölcsődék, óvodák, iskolák
Újpest iskolái egészen 2013-ig még önkormányzati fenntartásban működtek, az azóta végbement államosítás révén viszont már az Észak Budapesti Tankerületi Központhoz tartoznak. Bejelentést közvetlenül az adott iskola elérhetőségeinek valamelyikén, vagy a tankerület eszakbudapest@kk.gov.hu email címén lehet tenni.
Persze akadhatnak kivételek, mint ennél a XIII. kerületi iskolánál, ahol az iskola tetőjét és két oldali homlokzatát az önkormányzat felújíttatta, a harmadikat viszont az állam nem, mivel az épület részben önkormányzati, részben pedig állami vagyonkezelésben volt.

A bölcsődei és óvodai ellátás a kerületi önkormányzatok feladatkörébe tartozik.