Idegenben, a Kecskeméti TE otthonában, folytatta az NB1 küzdelmeit az Újpest FC. Egészen az utolsó percekig úgy tűnt, hogy meg lesz a győzelem, azonban a 95. percben kiegyenlített a KTE, és 2-2-re végződött a mérkőzés.

A meccs kifejezetten parázs módon kezdődött. Mind a két csapat előtt adódtak lehetőségek, azonban csak az Újpest tudta gólra váltani a lehetőségeit. a 12. percben Simon Krisztián, Luis Jakobi passzából volt eredményes. Nem lassult a meccs irama a gól után, mind a két csapat folytatta a támadó szellemű játékot. A félidő utolsó percében kis híján egyenlített a Kecskemét csapata. Horváth Krisztofer elfejelt Nikolics mellett, de a görög Jorgosz Andzulasz a gólvonalról mentett. Örülhetett az Újpest, hiszen 0-1-es vezetéssel mehetett a csapat az öltözőbe.
A másdik félidő elején a Kecskemét több változtatást is eszközölt a csapat felállásában, bízva, hogy sikerül a meccset megnyerni. Az 52. percben azonban az Újpest tovább növelte az előnyét. Varga Balázs közelről talált a kapuba, Simon Krisztián passza után. A gólszerzőt azonban sérülés miatt le kellett cserélni, de teljesen megérdemelten tapsolta meg a vendég szurkolótábor. Egészen sokáig kibírta kapott gól nélkül az Újpest. A 83. percben a kecskeméti Tóth Barna kotorta be a játékszert a hálóba, életben tartva a hazai csapat reményeit. Az Újpest védekezett, a Kecskemét támadott. Végül, a meccs hosszabbításának utolsó percében Tóth Barna duplázni tudott, így 2-2-re mentette a mérkőzést.
Milos Kruscsics a következőképpen értékelte a mérkőzést: „0-2-nél várható volt, hogy egyre nagyobb nyomást gyakorol majd a Kecskemét, így is tett, teljesen beszorított minket, mindent elkövetett beadásokkal, előre ívelésekkel, szögletekkel, hogy kiegyenlítsen, sajnos nem sikerült kihúznunk a végéig. Sok sérültünk volt, ez nehezítette a helyzetet, összességében nem rossz az egy pont, de nyilván fájó, hogy így alakult a vége.”
Az Újpest ezzel az egy ponttal őrzi a tabellán betöltött 9. helyét. A következő fordulóban, március 5-én, hosszú idő után otthon játszik az Újpest csapata és a Debrecent láthatja vendégül.