Újpest új nyilvános illemhelyeket létesít

Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének javaslatára, idén, két darab, új, automata nyilvános illemhely kerül telepítésre. Az egyik a Semsey parkba, míg a másik, a szintén sokak által látogatott Szilas Családi parkba kerül.

Nyilvános WC a Tabánban

2023. február 23-án a Képviselő-testület elfogadta a 2023. évi közbeszerzési tervének 1. módosításat, amelyben szerepel az automata illemhely beszerzését tartalmazó sor. A tervek szerint a közbeszerzést a második negyedévben indítja az Önkormányzat, a kivitelezés várhatóan idén év végéig megvalósulhat.

Nyilván nem lehet olyan helyre tenni egy ilyen nyilvános illemhelyet, ahol senki nem használná. Trippon Norbert és munkatársai figyelembe vették a lakossági igényeket, hol van a legnagyobb szükség egy ilyen nyilvános illemhelyre. Mind a két helyszínt családosok, gyerekek, felnőttek egyaránt használják, télen-nyáron. Így nem volt kérdés, hogy hova kerüljenek ezek az eszközök.

A Képviselő-testületi ülesén Trippon Norbert továbbá elmondta, hogy jelenleg zajlanak a telepítéssel kapcsolatos közműegyeztetések. Ennek az oka, hogy egy ilyen automata wc-hez nem elég csak a csatornát kialakítani, szükség van vízre, illetve áramellátásra egyaránt, hogy az alapvető funkciói működőképesek legyenek.

Az ülésen felmerült, hogy az új nyilvános illemhely fizetős lesz-e vagy sem? Ebben a kérdésben egyelőre nem született döntés. Az előnye az ilyen illemhelyeknek, hogy mind a két megvalósítás lehetséges. Sőt, vannak olyan illemhelyek, amelyeknél a bankkártyás fizetés is opció.

De mitől automata egy ilyen nyilvános illemhely? A közterületi wc-k esetében mindig a legnagyobb probléma a tisztaság kérdése. Mert valljuk be, az emberek nem mindig fordítanak kellő figyelmet, hogy tiszták maradjanak ezek az eszközök. Ezt kiküszöbölendő, az automata illemhelyek öntisztítóak. Naponta egyszer, az automatika lezárja az ajtót és elindítja a 20-30 perces tisztítási, fertőtlenítési folyamatot. Attól sem kell tartani, hogy hajléktalanok fognak beköltözni, hiszen a legtöbb automata illemhely esetében meg van határozva egy idő, amíg valaki bent tartózkodhat, majd az ajtó automatikusan kinyílik, jelezve a fenntartónak.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük