A Mikszáth Kálmán és a Mikes Kelemen utcák kereszteződésében elbontott beton helyére ültettek cserjéket, tudtuk meg dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

A Mikszáth Kálmán utca és Mikes Kelemen utca találkozásánál található terelősziget nemrégiben elbontott betonfelülete, a mai naptól szépen zöldell. A bontás után a területet feltöltötték termőfölddel, amelybe többféle talajtakarót ültettek, többek között loncot, kékszakállt és hóbogyót. Az ültetésben segédkezett dr. Trippon Norbert alpolgármester, valamint Czigler László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője.

Az Eötvös József – Mikszáth Kálmán – Mikes Kelemen utcák által határolt parkban már korábban rendbe lett téve, továbbá egy emlékművet is állítottak a Don-kanyarban elhunyt újpesti katonák tiszteletére.