Átadták a Bercsényi utcai Közösségi Tankertet

Átadásra került a Bercsényi utcai Közösségi Tankert, ahol 17 újpesti kertész kezdhet bele a növénytermesztésbe, derül ki dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

A Bercsényi utcai Közösségi Tankert egy olyan területre épült, ahol tavaly még egy használaton kívüli beton focipályát találhattunk, melyet idén az Újpesti Városgondnokság munkatársai bontottak el. A helyszínen felépített közösségi kert minden kiskertész igényét kielégíti. 18 darab U alakú ágyás, kerti ház, kerti csap, komposztáló, szemetes, biciklitároló, padok és még egy fűszernövényes sarok is található a kertben.

Az ünnepélyes megnyitón a szerencsés pályázók mellett dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere, valamint dr. Szabó Gábor és Szécsi Péter Pál önkormányzati képviselők is részt vettek. A szerencsés kiskertészek átvehettek egy kezdő palánta csomagot is, mellyel megtehetik az első lépést az ökológiai gazdálkodásban.

Dr. Trippon Norbert bejegyzéséből kiderül, hogy a szakmai felügyeletet, a többi közösségi kerthez hasonlóan, az Újpesti Városgondnokság végzi majd.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …