Az Újpesti Városgondnokság Kft. visszautasítja az Újpesti Hírek támadását!

Az Újpesti Városgondnokság Kft. 2023.05.05-én balesetveszélyes, kiszáradt fákat távolított el, melyről mi is beszámoltunk. Ebből csinált média hisztit politikai szándékkal a Fideszhez köthető Újpesti Hírek oldal. Nem törődve azzal, hogy a társaság szakemberei csak tették a dolgukat az újpesti lakosok érdekében, hogy biztonságban tölthessék el szabadidejüket a Szilas Parkban.

„Az Újpesti Városgondnokság Kft. minden faápolási munkáját a hatályos jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően, körültekintő szakmai módon végzi el. Ezért a tegnapi nap folyamán az Újpesti Hírek által politikai célzattal megjelentetett sajtóhíre valótlan állításokat tartalmaz, melyeket társaságunk határozottan visszautasít, és nyomatékosan kéri az oldalt, hogy az újpestiek érdekeit nézve – ne pedig politikai célokat kiszolgálva – tájékoztassa az itt élőket. Az Újpesti Városgondnokság Kft. kiáll a nap mint nap keményen dolgozó, szakmailag elhivatott kollégái mellett” – áll az Újpesti Városgondnokság közleményében.

A Szilas Parkban történt munkálatokat előzetes, írásban is rögzített fa-állapotfelmérés előzött meg, mely megállapította, hogy a veszélyes fákat el kell távolítani, illetve egyes egyedeken fiziológiai egyensúly helyreállítás és balesetveszély elhárítás miatt faápolási munkálatokat kell végezni.

„Az Újpesti Városgondnokság Kft. így a sajtóhírben leírt „brutális fakivágás” helyett az újpestiek biztonságát célzó, szakmailag alátámasztott, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve végezte el a kertészeti beavatkozásait, melyről még aznap tájékoztatta a saját oldalain és sajtóhírben is a lakosságot. Kollégáink és szakembereink nap mint nap azon dolgoznak, hogy a több mint negyvenezer fából álló faállományunkat, és a közel egymillió négyzetméternyi zöldfelületünket rendben tartsák. Nem egyszerű munka ez a nagyságokat nézve. Minden valótlan hír és állítás az ő munkájukat nehezíti meg. Kérjük ezért a lakosságot, hogy ne Facebook oldalak és internetes oldalak (Újpesti Hírek) írásaiból tájékozódjanak, hanem észrevétel, kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal! A tiszta, élhetőbb és rendezettebb Újpest közös érdekünk, és csakis szoros együttműködésben a lakossággal valósítható meg.” – írta közleményében a társaság.

Az észrevételeket és kérdéseket a bejelentes@ujpestivarosgondnoksag.hu email címen várják.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük