Újpesti Filmklub – Láthatatlanok

Május 23-án, 18 órától, az Újpesti Ifjúsági Házban a Láthatatlanok című francia filmet lehet megtekinteni az Újpesti Filmklub keretében.

A filmet eredeti nyelven mutatják be, magyar felirattal. A filmet Lousie-Julien Petit rendezte, aki nem csak hazájában dolgozott filmeken, hanem több hollywoodi produkcióban is részt vett.

A film négy mindenre elszánt szociálismunkásról szól, akik nőknek fenntartott hajléktalanszállót vezet. Állandó vendégeiket fürdővel és meleg étellel várják, mindent elkövetnek, hogy segítsék az emberi méltóság megőrzését és a társadalomba való visszailleszkedést. Amikor az emberi tényezőt teljesen figyelmen kívül hagyó bürokraták ellehetetlenítik őket, hősiesen szövetkeznek, hogy a szabályokat áthágva segítsenek pártfogoltjaikon: tovább üzemeltetik a helyet, éjszaka menedéket nyújtanak, nappal pedig azon fáradoznak, hogy kiépítsék vendégeiknek a megfelelő szociális hálót. Magánakciójuk azonban nem maradhat sokáig titokban.

A láthatatlanok jópofa humorával és színes karaktereivel édesgeti be magát a nézők szívébe, ezzel téve széles közönség számára is láthatóvá azokat az embereket, akik akár saját hibájukból kerültek ilyen helyzetbe, akár nem, igenis képesek a visszatérésre, ha legalább egy ember hisz bennük és segít rajtuk.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …