Elkezdődött a Bene Ferenc Általános Iskola előtti tér felújítása

Tegnapi nap során elkezdődött a Bene Ferenc Általános iskola előtti tér felújítása, derül ki dr. Trippon Norbert, Újpest alpolgármesterének Facebook bejegyzéséből.

A hosszú ideje hepe-hupás, repedezett burkolatú tér teljesen felújításra kerül, derül ki a bejegyzésből. Első lépésként a meglévő burkolatok és utcabútorok bontásra kerülnek, majd ezek után kezdődik meg a felújítás. A térre teljes egészében új térburkolat kerül lehelyezésre, új utcabútorokat telepítenek és még egy sakkasztal is kihelyezésre kerül.

Természetesen nem csak térkőből fog állni a tér, a tervezésnél nem feledkeztek meg a zöldesítésről sem. Az iskola felőli oldalon növénykazettákat építenek, míg a tér jelenleg teljesen elhanyagolt központi területén egy virágos zöldfelületet hoznak létre. Trippon Norbertet idézve: „Azt hiszem, hogy ezzel a felújítással egy színvonalas közösségi teret fogunk megvalósítani az itt élők számára.”

Az elmúlt években Újpest kiemelkedően magas számú parkot épített vagy újított fel. A Béke teret, Sándor István parkot, Kordován teret, Pácoló-Intarzia közt, József Attila utcai parkot, és végül de nem utolsó sorban a Levendulaparkot a Szilas-patak mellett. És idén nem a Bene Ferenc előtti tér, ami felújításra kerül. Jelenleg is zajlik a Főtér-park kivitelezése és hamarosan indul a Városkapu-park megvalósítása.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …