Augusztusban újjáépül a Leiningen Károly – Kiss Ernő – Szent Imre utcák kereszteződése

Előreláthatólag az augusztus 12-13-i hétvégén a Budapest Közút Zrt. elvégzi a szükséges útfelújítási munkálatokat a Leiningen Károly – Kiss Ernő – Szent Imre utcák kereszteződésében, tudtuk meg önkormányzati forrásainktól.

Hosszú ideje fennálló probléma a kereszteződés minősége, hiszen, ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Leiningen Károly utca felújítása során a meglévő bazalt kockakő alapra húzták rá a jelenlegi aszfaltcsíkot. Ez azt eredményezi, hogy olyan helyeken, ahol jelentős a forgalom, nagyobb arányban kátyúsodik az útfelület.

Ennek kijavításának érdekében Újpest Önkormányzata felkereste a Budapest Közút Zrt-t, hogy a kereszteződésben található kátyúkat, illetve a kereszteződést javítsák ki. Ennek eredményeként júniusban a Budapest Közút átmeneti megoldásként hideg aszfalttal befoltozta a kátyúkat, az alapvető problémát azonban ez nem oldotta meg. Ennek a kijavítására már nem kell sokat várni, hiszen előreláthatólag augusztus 12-én és 13-án elkezdik az útszakasz kijavítását.

A kivitelezés során terelésekre kell számítania az arra közlekedőknek. Ez vonatkozik az autós-, valamint a tömegközlekedésre egyaránt. Amint megtudjuk a pontos terelési útvonalakat, tájékoztatjuk Olvasóinkat.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük