Kettőből kettő: remekül teljesít az Újpest FC Ausztriában

A tegnapi napon az Újpest FC 4-1-re verte a cseh SK Dynamo Ceske Budejovicét az ausztriai edzőtábor második felkészülési mérkőzésén.

A lila fehérek Csoboth remek góljával már a 12. percben megszerezték a vezetést, Ambrose 20. percben szerzett góljával pedig már hamar eldőlni látszott a mérkőzés. A 43. percben Csoboth megszerezte második találatát is, így a szünetre 3-0-val fordultak a felek.

A szünetben Vignjevic több helyen is változtatott az összeállításon: Ambrose-t, Vargát, Pauljevicet, Antzoulast, Jevtoskit és Mackot Onovo, Kastrati, Tamás Krisztián, Kiss Tamás és Mörschel váltotta. Utóbbi egy bődületes kapufa után a 64. percben értékesítette a saját maga által kiharcolt büntetőt. Később Simon, Radosevic és Mucsányi is beszállt, de a következő percekben Banai volt a főszereplő, aki hatalmas bravúrral akadályozta meg a Ceske szépítő találatát.

Ugyan a csehek a legvégén szereztek egy becsületgólt, de ez már nem osztott, nem szorzott, az Újpest 4-1-re diadalmaskodott, csakúgy, mint az edzőtábor első meccsén a St. Pölten ellen. Az edzőtábor utolsó meccsét jövő hét pénteken a szaúd-arábiai Al Fateh elleni fogja vívni az Újpest, melyet a klub Youtube csatornáján tudnak majd követni az érdeklődők.

Aki pedig az SK Dynamo Ceske elleni mérkőzést szeretné megnézni, az ide és ide kattintva tudja megtekinteni.

Felkészülési mérkőzés, Ansfelden (Ausztria)

SK Dynamo Ceske Budejovice-Újpest 1-4 (Csoboth 11., 43., Ambrose 19., Mörschel 64. – 11-esből)

Újpest FC, I. félidő: – Banai – Pauljevic, Antzoulas, Hall, Fehér – Mack, Ljujic, Jevtoski, Csoboth – Varga, Ambrose.
Újpest FC, II. félidő: – Banai – Kastrati, Tamás K., Hall, Fehér – Mack, Ljujic, Onovo, Csoboth – Kiss T., Mörschel.

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …