Nem kell mindig az éves lomtalanításra várnia! Itt az Újpesti hulladékudvar térkép és lerakási útmutató

Holnap kezdődik Újpesten az éves lomtalanítás időszaka – erről itt és itt írtunk korábban -, de mivel idén ez pont a nyár közepére esett, így lehet sokan lemaradnak róla. Aggodalomra azonban semmi ok: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) jóvoltából Budapesten több helyen is lehetséges leadni a hulladékot, mégpedig egész évben és egy bizonyos mértékig ingyenesen. Megnéztük, hogy Újpesten ez hogyan működik.

Újpesten jelenleg két lakossági hulladékudvar is működik, ahol a kerületi lakosok ingyen adhatnak le hulladékot. Az egyik az Ugró Gyula soron, a másik a Zichy Mihály utca – Istvántelki út sarkán található.

A hulladékudvarok csak hulladékfajtánként különválogatott, nem szennyezett hulladékokat vesznek át, másképpen a hulladék átvétele megtagadható. Fontos, hogy a hulladékudvarok szolgáltatásait díjmentesen csak a kerületi lakosok vehetik igénybe a meghatározott mennyiségi korlátig, míg a gazdasági társaságokat már nem fogadják a hulladékudvarok.

A hulladékudvarok hulladékátvételi szolgáltatásait magyarországi lakcímkártya / tartózkodási engedély / hatósági bizonyítvány / regisztrációs igazolás / bejelentőlap egyikének bemutatását követően hulladékfajtánként meghatározott napi és éves limitig a lakosság kizárólag díjmentesen veheti igénybe. A leadható hulladékok mennyiségét az alábbi linken lehet megtekinteni: https://www.fkf.hu/napi-es-eves-korlatozassal-erintett-hulladekok-leadhato-mennyisegek

Leadható hulladékok

  • Műanyag csomagolási hulladék
    PET palackok, műanyag flakonok, nejlon fóliák
  • Fém csomagolási hulladék
    konzerves, sörös, üdítős fém dobozok
  • Papír (vegyes)
    minden háztartásban előforduló tiszta papír
  • Italos karton (tetrapak)
    tejes, gyümölcsleves italcsomagoló karton dobozok
  • Színes csomagolási üveg (palackok)
    boros- pezsgős, egyéb italos öblösüvegek
  • Fehér csomagolási üveg (palackok)
    italos, befőttes, savanyúságos öblösüvegek
  • Hungarocell (kizárólag teljesen tiszta, fehér csomagolási hungarocell)  
    műszaki cikkek védőcsomagolása
  • Elemek, hordozható kisakkumulátorok
    szárazelemek és mindenféle kisakkumulátor cellák
  • Gépjárműindító akkumulátor
    savas indítóakkumulátorok
  • Elektronikai hulladék
    számítógép, televízió, monitor, mobiltelefon stb.
  • Elektromos hulladék
    hűtőszekrény, mosógép, porszívó, barkácsgép, kerti gép stb.
  • Fénycső, világítótest, izzó
    minden világítótest
  • Fáradt olaj és göngyölege
    gépkocsi fáradt olaja és annak használt flakonja
  • Étolaj és göngyölege
    konyhai használt olaj és annak flakonja
  • Napelemek:
    kizárólag lakossági mennyiségben (2-3 tábla)
  • Toner hulladék:
    nyomtató patron
  • Fagyálló folyadék:
    jól lezártan, csomagoltan beszállítva

Az újpesti hulladékudvarok hétfőtől péntekig 10-től 17.30-ig, szombaton 8-tól 13.30-ig vannak nyitva, vasárnap pedig zárva tartanak.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük