Ma este 20 órakor, a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésekor 126 ezer diák sorsa fog eldőlni.
Idén 126 ezren jelentkeztek valamely magyar egyetem vagy főiskola képzésére, ez 27 ezerrel több, mint a tavalyi évben. A jelentkezők létszáma azonban nem csak a tavalyi évhez képest magas, hanem az elmúlt 12 év viszonylatában is kiugró, hiszen a koronavírus járvány előtt jellemzően 105 és 112 ezer fő között mozgott a felsőoktatásba jelentkező diákok aránya.
Ezt magyarázhatja ugyanakkor az is, hogy a felvételi rendszer átalakításának köszönhetően sokkal könnyebb felvételt nyerni, mint korábban. Habár az új szabályok hivatalosan 2024-től lépnek életbe, a diákoknak kedvező döntéseket már az idei évtől is alkalmazhatják az intézmények.
Megszűnt a minimumponthatár, már nem kötelező az emelt érettségi
A jelenleg is érvényben lévő változások közé tartozik például a központi minimumponthatár – e pontszám alatt automatikusan elutasításra került a jelentkező – megszűnése, ami eddig az alap- és osztatlan szakokon 280 pont, a felsőoktatási szakképzéseken 240 pont, a mesterszakokon pedig 50 pont volt. Idén viszont már az egyetemek dönthették el, hogy húznak-e egyáltalán ilyen ponthatárt, továbbá ennek pontszámát is saját hatáskörben dönthetik el.
Szintén érvényes változtatás az is, hogy az egyetemek maguk határozhatják meg, kérnek-e emelt érettségit, és hogy egy adott szakra vonatkozóan milyen tárgyakból. 2020-tól kezdve a központilag meghatározott szabályok szerint csak azok a diákok felvételizhettek alap- és osztatlan képzésekre, akik legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit tettek. Ez változik aszerint, hogy az egyetemek önállóan hozhatnak döntéseket, így például hogy a pedagógusképzésekre nem kérnek emelt szintű vizsgát egy tárgyból sem.
Továbbra is a gazdasági képzések a legnépszerűbbek
Az Eduline szerint idén a következőképpen alakult a legnépszerűbb szakok top 10-es listája:
- gazdálkodási és menedzsment (14 375)
- kereskedelem és marketing (9802)
- pszichológia (7174)
- ápolás és betegellátás (7153)
- mérnökinformatikus (6666)
- jogász (5641)
- pénzügy és számvitel (5441)
- kommunikáció- és médiatudomány (5387)
- nemzetközi gazdálkodás (5146)
- programtervező informatikus (4918)
Továbbra is a népszerűtlenebb szakok között a tanárképzés
A Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint idén ugyan nagyot ugrott a pedagógusképzésekre jelentkezők száma, viszont ebbe beletartoznak a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok mellett a gyógypedagógusok, csecsemő- és kisgyermeknevelők, valamint konduktorok is.
A 18673 jelentkező közül viszont az osztatlan tanári képzésekre idén 3357 fő jelentkezett, ami az erre a szakra jelentkezők mindössze 18%-át teszi ki.
Idén a Budapest parkban lesz az eredményváró
A felsőoktatási felvételi ponthatárok eredményváró partiját, vagyis a Pont Ott Partit idén a Budapest Parkban rendezik meg.
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki részt szeretne venni a bulin, az ide kattintva tud jelentkezni, a „jegy” pedig egy visszaigazoló emailben kerül megküldésre, amit belépéskor kell majd bemutatni. Ennek hiányában nem lehet belépni a rendezvény területére.
A rendezvény már 15 órakor elkezdődik és egészen 23 óráig fog tartani, melynek során a 20 órai eredményhirdetés mellett zenei programok és kiállítók várják majd a résztvevőket.