Újabb álhír jelent meg a Fideszhez közeli híroldalon, mely nagy valószínűséggel a közelgő önkormányzati választási kampány része. Az állítással ellentétben a most épülő Főtér-park földje nem szennyezett, hiszen semmilyen káros anyagokat, például nehézfémeket vagy kőolajszármazékokat nem tartalmaz. Jó minőségű és megfelelőségi dokumentumokkal rendelkezik. Az önkormányzat közleményében reagált.
„A jó föld természetes tulajdonsága, hogy egyfajta élő közegként mikroorganizmusok, gombák, puhatestűek, ízeltlábúak, vagy akár különféle növényi magvak találhatóak benne. Ez nem lep meg egyetlen városi parképítéssel foglalkozó kertészmérnököt sem, de ez a tény józan ésszel is belátható bárki számára, minden kerttulajdonos és társasház-kezelő előtt is jól ismert. Így inkább az az érdekes, hogy az ellenzék politikai okokból már az alapvető természettudományos ismereteket vonja kétségbe. (Mi lesz a következő, hogy lapos Föld?) Ha az ellenzék szennyezett földet keres, érdemes volna talán egyes általuk támogatott akkumulátorgyárak környékén kutakodnia” – áll az önkormányzat közleményében, melyből azt is megtudhattuk, hogy a kánikulát követően sor kerül a szakszerű előkészítést követő füvesítésre, a fák és cserjék ültetésére.

Az álhíroldal ilyen valótlan híre kizárólag a közelgő önkormányzati választási kampánynak tudható be. Érdekes tény az is, hogy ezen oldalt állítólag újpesti civilek írják, akik annyira lelkesek és fontos nekik a helyi lakosság tájékoztatása, hogy ezen hírt bemutató Facebook posztjukra összesen 35-40 ezer forintnyi hirdetést is ráraktak. Ez felveti azt a kérdést, hogy vajon miért is fontos, hogy egy magánember vagy emberek posztonként majd 50 ezer forintot költsenek hirdetésekre?! Milyen célból is tetszik mindezt?

De erről majd egy következő cikkünkben részletesen beszámolunk. Addig is mindenkit megnyugtatunk, hogy a hírekkel ellentétben nemsokára egy zöld, mindenki számára tetsző és kikapcsolódást nyújtó közparkot fog átadni ősszel az önkormányzat.