Változatos programok és események az ÚKK kínálatában

A héten is változatosabbnál változatosabb programokra és eseményekre lehet készülni az Újpesti Kulturális Központ kínálatában.

Az Újpesti Ifjúsági Házban szeptember 26. kedd és szeptember 28. csütörtök között rendezik meg a középiskolák 32. börzéjét. A háromnapos rendezvényen 42 újpesti, más fővárosi kerületekben található, illetve főváros környéki tanintézmény mutatkozik be az érdeklődőknek, köztük gimnáziumok, szakképző iskolák és technikumok.

Az iskolák kitelepüléssel, standdal, számos közülük pedig előadással is készül, hogy segítsen a választásban azoknak a tanulóknak és szüleiknek, akik még nem tudják, az általános iskola befejezését követően merre induljanak tovább. Néhány tanintézmény egyéb programokkal, színpadi műsorral, bemutatókkal is készül az eseményre. A részleteket és a résztvevő tanintézmények listáját megtalálják a https://ujkk.hu/esemeny/?esemeny_id=496 oldalon.

Szeptember 29-én 18 órakor kezdődik a Cri Du Chat Baráti Közhasznú Egyesület szervezésében Hosszúlépés kísérővel – sors duett Tar Sándor nyomán című előadás.  Az előadást játssza a hidasnémeti Tizenhárom Komédiás Színjátszó Kör tagjai. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet Bencsiké Mayer Mónikánál tudnak megtenni:  0620/588-3004; criduchat@freemail.hu.

Az Újpesti Polgár Centrumban kedden 18 órától, az Újpesti FIlmklub keretében mutatják a Kálmán Mátyás által rendezett Fortuna vendégei című filmet. A film egy ötvenes éveiben járó győri házaspárról szól, akik váratlanul 630 millió forintot nyernek a lottón. A pénz jó helyre kerül, azonban a vágyak nem nagyon találkoznak. A belépés díjtalan, de a film megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott.

A Polgár Centrumban 29-én, 18 órakor nyílik Lukács Ágota, Szabadulós rajzok című kiállítása, melyet október 21-ig lehet megtekinteni. A kiállítást Dr. Mecsi Beatrix művészettörténész nyitja meg. „A Szabadulós vázlatok kis ceruzarajzain és az Emelkedés/Kegyelem három nagyobb méretű szénrajzán vonalszövedékből kifelé mozduló, emelkedő ovális formák jelennek meg. Elvont képi ábrázolásai annak a lélek mélyén és a rajzpapíron egyaránt zajló folyamatnak, mely az alkotói út elmúlt évtizedét jellemezte.

 

Most szerdán dönt a Farkas-erdő védetté nyilvánításáról a Fővárosi Közgyűlés!

A Farkas-erdő védelme fontos pillanathoz ért, ugyanis e hét szerdán kerül terítékre a Fővárosi Közgyűlés előtt az a javaslat, mely a 31 hektáros erdős terület …

Újpest ikonikus épületei: az Egek Királynéja-templom

Újpest központját már a századfordulón is a városháza-plébániatemplom-piac triumvirátusa határozta meg. Cikkünkben az Egek Királynéja-templomot vesszük górcső alá. Az Egek Királynéja katolikus főplébánia építése szorosan …

Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet …

Beharangozó az ZTE – UTE mérkőzésre

Az elmúlt hetek mérkőzései kicsit sem alakultak a várakozásoknak megfelelően. Az elmúlt öt mérkőzésből ötöt elvesztett a csapat és a rendkívül negatív közhangulatnak köszönhetően az …

8% alatt a magyar infláció: a gazdaságfejlesztési miniszter győzelmet hirdetett

2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat – közölte a KSH péntek reggel. Októberhez képest viszont az infláció nulla …