2023. november 17-én, pénteken mindössze 150 forintot kell majd fizetni a fővárosi gyógyfürdőkbe való bejutásért. Az akciót Budapest 150. születésnapja kapcsán hirdették meg.
A jegyeket november 4-től online lehet majd megvásárolni, ennek feltétele, hogy a vásárló budapesti lakcímkártyával (akár ideiglenessel is) kell, hogy rendelkezzen, mert a jegyek névre szólnak majd. A történelmi fürdőkbe egy személy 2 db jegyet vehet (a másik embernek is budapesti lakcímkártyával kell majd rendelkeznie), a többi fürdőbe személyenként 4 db jegyet engedélyez majd a rendszer (itt is minden jegy lakcímkártyához kötött és névre szóló lesz).
A fürdők nyitva tartása november 17-én, pénteken az akciótól függetlenül változatlan lesz, de fontos tudni, hogy a jegyek csak a fürdők maximális kapacitásáig biztosítják majd a látogatást.
Ez az összes budapesti fürdővel, délelőtti és délutáni szekciókkal számolva összesen 12 ezer jegyet jelent, ezen felül nem fognak jegyeket értékesíteni (ez a szám például a Széchenyi fürdőnél 1840 fő/nap).
Faix Csaba, az ÉnBudapestem applikációt fejlesztő Budapest Brand vezérigazgatója ugyanakkor egy ehhez kapcsolódó plusz akcióról is beszámolt. Az ÉnBudapestem kedvezménykártyával rendelkezők (tehát akik letöltötték az applikációt) már november 3-án élhetnek az online jegyvásárlás lehetőségével, igaz, ehhez az applikáción október 31-ig regisztrálni kell.