Rákkeltő anyagok, magas cianid tartalom: súlyosan szennyezett a Duna az Óbudai Gázgyárnál

Rákkeltő arzént és benzolt, mérgező policiklusos aromás szénhidrogéneket (PAH-okat) talált a Greenpeace a határértékeket jelentősen, akár százszorosan, ezerszeresen is meghaladó mértékben a volt Óbudai Gázgyár melletti Duna-parton vett mintákban – írja a Greenpeace a hivatalos oldalán.

A szervezet szakértői október 12-én vettek mintákat a már nem működő Óbudai Gázgyár területe melletti Duna-parton a kiszivárgó, bűzös, olajos folyadékból, valamint a part iszapjából. A lerakott veszélyes hulladék évtizedek óta szennyezi a talajvizet és talajt, alacsony vízálláskor pedig a Dunát és a vízpart levegőjét.

Bár lassan harminc éve, hogy kötelezték a Gázgyár jogutódjait a mérgek eltávolítására – jelen esetben az állami tulajdonban lévő MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-t -, ám eddig nem tudták elérni a hatóságok, hogy ezt végre is hajtsa a cég.

Rákkeltő arzén, magas cianid tartalom

 

A Greenpeace öt évvel első mérése után most egy jóval kiterjedtebb vizsgálattal mérte fel a víz-és talaj szennyezettségét. Most a fém és egyes jellemző szerves anyagok vizsgálata mellett cianidokat és fenolokat is kerestek a területen. A 2023. őszi két talajból kiszivárgó víz és két vízparti iszapminta  vizsgálata az alábbi szennyezettségeket mutatta:

  • rákkeltő benzol: 19,4 µg/l a legmagasabb mért koncentráció a kicsorgó vízben, míg a talajvízre megadott határérték 1 µg.
  • A polciklusos aromás szénhidrogének, PAH-ok: teljes koncentrációjuk 130,42, illetve 517,93 µg volt literenként, ami több mint kétszázötvenszerese a talajvízre megengedett 2 µg/l-es határértéknek.

Egyes PAH-ok esetében még jelentősebb volt a határérték-túllépés:

  •  Az acenaftén koncentrációja az egyik mintában 2160-szorosan, míg a másik mintában 8580-szorosan haladta meg a talajvízre megadott határértéket.
  • A kiemelten mérgező acenaftilén és fluorén PAH-ok esetén több százszoros volt a felszín alatti vizekre megadott határértékhez képest mért érték. Az egyik üledékminta is jelentős PAH- és naftalin szennyezettséget mutatott, az egyik mintában a határérték közel húszszorosát mutatták ki.

Egészségkárosító naftalinok: mindkét vízmintában jelentősen meghaladta a naftalinoknál a felszín alatti vízre megadott  2 µg/l-t és a felszíni vizekre megengedett éves 2,4 µg/l értékeket a mért 167,62 µg/l-es, illetve 407.48  µg/l-es mért érték. A naftalin „valószínűleg emberi rákkeltő” besorolású.

Rákkeltő arzén: az egyik talajvízből kifolyó mintában 51,8 µg/l míg a másikban 21,4, melyek ugyancsak többszörösen lépik túl a talajvízre megadott 10 µg/l-t és a felszíni vizekre megengedett 20 µg/l-t. Az egyik iszapmintában a cink koncentrációja kismértékben haladta meg a talajokra megadott határértéket.

Idegrendszerre káros xilolok: mindkét kicsurgó vízmintában magasabb volt a mért érték, mint a talajvízre megadott 20 µg/l határérték: 81µg/l illetve 152 µg/l volt. Egyéb alkilbenzolok 20 µg/l helyett 52 µg/l, illetve 188 µg/l. Az egyik iszapmintában is határérték feletti xilol és egyéb alkilbenzol koncentrációt talált a Greenpeace vizsgálata.

Az egyik folyadékminta összes cianid tartalma is meghaladta a talajvíz határértéket.

A Greenpeace öt éve is vizsgálódott a helyszínen, és felszólította a hatóságokat a teljes kármentesítés elvégzésére, illetve hogy lépjenek fel a Dunába ömlő illegális szennyezés ellen. Az azóta eltelt időben azonban semmiféle előrelépést nem történt, mert többször is elhalasztották a kármentesítés határidejét: ez most 2024. december 31. napja, egyes részterületek esetében 2026. április 30-a.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük