Újpestről általában egy munkásnegyed jellegű kép él az emberek fejében, illetve a lakótelepekre asszociálnak sokan. Azonban áll még néhány palota, amelyek felidézik az egykori polgári világ hangulatát. Ez a Diamant-palota.
Újpest-Központ egyik jellegzetes épülete a sárga színű Diamant-ház, mely az út túloldalán lévő Újpesti Áruházzal különös kontrasztban mutatja be Újpest kettősségét, ahol a századeleji polgárság és a szocializmus öröksége egyaránt jelen van. Az Árpád út és az István út kereszteződésében lévő szecessziós stílusban épült Diamant-palotát 1905 és 1914 között építette Diamant Ignác bútorkereskedő. Az eltelt évtizedek alatt számos funkciót betöltött, kezdetben a családi bútorüzlet is az alsó szinten kapott helyet.
Régen…
Az 1920-as és 30-as években Meinl kávé-és édességüzlet működött itt, jelenleg pedig az épület alsó része árkádos gyalogos átjáró a nyolcvanas években épített metróaluljáró kialakítása, és ezzel együtt a városközpont átépítése miatt.
Sajnálatosan Újpest levéltára a híres épületek tervrajzaival, az épületekre vonatkozó egyéb adatokkal együtt elégtek a II. világháború során, így eme épület építési idejének meghatározása is csak helyi ismeretekre támaszkodik. Az épület a II. világháborút átvészelte komolyabb rongálódás nélkül, viszont a háború utáni évtizedekben díszes tetőzete és tornyai eltűntek.
…és napjainkban.
1986-ban, amikor a 3-as metró elérte Újpest központját is, a földszinti üzleteket megszüntették. Erre az aluljáró kiépítése során került sor, továbbá, hogy a gyalogosforgalomnak utat nyissanak, árkádot alakítottak ki, ami gyors elvezetést tett lehetővé. A metróállomást végül 1990 decemberében adták át.