Ismét lehet jótékonykodni: az UTE idén is várja a cipősdobozokat

Újra megnyitotta kapuit az UTE cipősdoboz-gyüjtőpontja a Megyeri úti klubházban – tette közzé honlapján az UTE. Az ajándékokat december 18-ig hétfőtől-szombatig 8-19 óra között lehet leadni a klubház portáján.

Idén 20. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz-akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatják el, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.  A fő gyűjtőpont, a Budapest belvárosában, a Városháza parkban álló központ december 18-ig várja az adományozókat, de az UTE Megyeri úti klubházának portáján is le lehet adni az ajándékokat az (1047 Budapest, Megyeri út 13.)

„Nagyon büszkén mondom, hogy az Újpesti Torna Egylet már évek óta teljes mellszélességgel ott áll az akció mögött. – mondta Balogh Péter Dávid, a klub kommunikációs igazgatója. – Korábban csak a sportolóink, támogatóink által összeállított csomagokat gyűjtöttünk, de tavaly először hivatalos gyűjtőpontot is nyitottunk az UTE Megyeri úti klubházának portáján, ami elég jól működött ahhoz, hogy idén is megismételjük.”

A gyűjtőpont közvetlenül az utcáról nem közelíthető meg. A gyűjtőpontra a Megyeri út felől lehet besétálni a sporttelepre, a klubház bejárata és a Hajrá, Lilák! gyűjtőpont éppen a Szusza Ferenc stadion központi épületével szemben van.

kép: UTE

A Hajrá, Lilák! UTE-gyűjtőponton a vasárnap kivételével minden nap 8-19 óra között várják a cipősdobozokat. Az ajándékok összeállításánál viszont figyelni kell néhány dologra. Ezek között nem lehetnek például agresszivitásra késztető képek, játékok, konzervek, romlandó ételek és gyümölcsök, folyékony kozmetikumok, gyógyszerek és törékeny tárgyak sem. Az elkészült cipősdobozokat színes csomagolópapírral kell becsomagolni, lehetőleg külön a doboz tetejét és az alját, hogy könnyen nyitható és visszazárható legyen az elengedhetetlen biztonsági átnézések miatt. Nagyon fontos, hogy a dobozokra jól láthatóan kell felírni, hogy milyen korosztályú lánynak, illetve fiúnak szánják a meglepetés készítői az ajándékot.

A cipősdoboz akció arca és jószolgálati nagykövete, Ördög Nóra tavaly személyes videóval buzdította az újpestieket a jótékonykodásra, és idén is üzent a klubnak és szimpatizánsainak.

„Fontos üzenete van annak, hogy az egyik legnagyobb múltú, legpatinásabb magyar sportklub a legnagyobb magyarországi karácsonyi segélyakciót segíti évek óta. – mondta az ute.hu-nak Ördög Nóra. – Szenzációs lenne, ha a klub és velük az egész város is gyűjtene, hogy közössen nagy örömöt szerezhessünk minél több rászorulónak.”

További információk a dobozolásról ide kattintva érhetők el.

Wintermantel újabb hihetetlen húzása

Wintermantel Zsolt korábbi fideszes polgármester kórházért tett aláírásgyűjtési kezdeményezése és a kórház megőrzésére irányuló felhívása csak látszat politikai akció, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy …

Március 4-én kezdődik meg a zöldhulladék begyűjtése Újpesten

Az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) március 4-én kezdi meg a zöldövezeti kerületekben a zöldhulladék begyűjtését. A zöldhulladékot hetente egyszer, az adott szolgáltatási körzetre vonatkozó napon szállítja …

Közel másfél milliárd forintért árulják az Árpád Kórház ingatlanát

A tavalyi sikertelen árverés után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ismét árverésre bocsájtja az Áprád Kórház ingatlanát. A kikiáltási ár közel másfél milliárd forint és a …

Visszatér Újpestre a ‘Hangszert a kézbe!’ országjáró programsorozat

Márciusban újból kipróbálhatnak hangszereket a gyerekek, hiszen március 5. és 7. között visszatér a Hangszert a kézbe! program Újpestre, tudjuk meg Bedő Kata, Újpest alpolgármesterének …

Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok

Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok, egy fekete lyuk által táplált kvazárt, amely naponta fal fel egy csillagot – számolt be róla kedden …