Bár a járda-, parkoló- és útfelújítás költséges – főleg a mai árak mellett-, de ettől függetlenül az önkormányzat folyamatosan próbál – a lehetőségeihez mérten – haladni itt is. Nem is olyan régen a Munkásotthon utca teljes szakaszán összesen 864 négyzetméteren kerültek felújításra a földes, murvás parkolók. A Perényi Zsigmond utca egyik oldalán pedig a nagyon keskeny és hepehupás járdát javították meg: úgynevezett vízáteresztő, “TerraWay” burkolatot fektettek le a fahelyek köré, kulturált körülményeket teremtve ezzel az utcában. Továbbá elkészült a Szent Imre utca második szakasza is.
Korábban, a Szent Imre utca járda- és parkolófelújításának első ütemében 496 négyzetméternyi új járda, és 14 darab parkolóhelyet alakított ki az önkormányzat. De megújult korában a Tűzoltóság előtti járdaszakasz, illetve a közelben, a Szent László téren és a Nagysándor József utcákban útfelújítási munkálatokat is végeztek.
„A viacolor járdafelújítás a Szent Imre utca OBI felőli részén és a Szent Imre utca, Bajza József utca és Dessewffy utca közötti szakaszán történt meg, kiépítésre került 22 gyeprácsos parkoló is, így az autósok szabályosan parkolva nem állják el majd az utat a gyalogos elől” – mondta el dr. Trippon Norbert alpolgármester. Így a Szent Imre utca teljes szakasza megújult az itt élők örömére. További járdafelújítások történtek többek között a Sárpataki patikánál, az Óceánárok utcában, a Töltés utcánál, a Pozsonyi Lakótelepen, a Nyárfa utcában, a Csombárd utcában, a Vasgereben utcában, a Sárpataki patikánál, az Óceánárok utcában, a Töltés utcánál is.