Visszatekintés – TerraWay burkolat a fákért!

Kemény, jól járható, csúszásmentes és tartós, a víz számára mégis teljesen átjárható, úgynevezett TerraWay burkolat óvja egyes utcák  fáit a károsodástól úgy, hogy közben a gyökérzetük
fejlődését is elősegíti. 

„A TerraWay burkolat műgyanta és kavics, vagy kőzúzalék keveréke, amelyet kifejezetten járdák és kis forgalmú utak járófelületének fejlesztettek ki” – mesélte még korábban lapunknak dr. Trippon Norbert alpolgármester. Az összetömörített anyagok keveréke nemcsak a vizet engedi át, hanem  a talajpárát, illetve a gyökérzet fejlődéséhez szintén nélkülözhetetlen oxigént. Ennek köszönhetően a helyi mikroklímát is kedvezően befolyásolja, mivel a
fák környezete nappal kevésbé melegszik fel, éjszaka pedig jobban lehűl.

A TerraWay emellett a járdákat is biztonságosabbá teszi. Ezzel kapcsolatban az alpolgármester a Károlyi István utca példáját említette, ahol 26 fahelyet eddig fémrácsok védtek, ám ezek esős időben csúszóssá váltak, illetve könnyen beléjük akadt a biciklik, rollerek kerekei, a járókelők cipője vagy járóbotja. Emellett könnyen szemetessé és koszossá váltak. Ezen az állapoton is segített az új burkolati technológia, hiszen a fahelyek már nem teszik szűkössé és csúszóssá a gyalogjárókat, amelyek így könnyebben takaríthatóvá váltak. Újpesten eddig hét helyszínen – Perényi Zsigmond utcában, Nádor utcában, Mikszáth Kálmán utcában, Thaly Kálmán utcában, Rózsavirág téren, Templom utcában és Károlyi István utcában alkalmazták fahelyeknél a TerraWay burkolatot.

Letette polgármesteri esküjét Dr. Trippon Norbert, megalakult az újpesti képviselő-testület!

Október 4-én, este tartott alakuló ülésén letette hivatali esküjét dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere és az új képviselő-testület tagjai, továbbá megválasztották az alpolgármestereket és megalakultak …

Tájékoztató Szociális Osztály megváltozott ügyfélfogadási rendjéről!

Újpest Önkormányzatának Szociális Osztálya felújítási munkálatok miatt – az ügyfélszolgálati idő változatlansága mellett – átmenetileg megváltozott ügyfélfogadási rendben, csökkentett kapacitással tudja fogadni az ügyfeleket. Arra …

Holnap indul az új ügyeleti rendszer Budapesten!

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új ügyeleti rendszer. A mentőszolgálat közleménye szerint a nap 24 órájában elérhető lesz …

Új tranzakciós illeték!

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az augusztusban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt …

OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében …