Március 1-től 15%-kal emeli árait a Telekom is

A Magyar Telekom Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy 2024. március 1-jei hatállyal 15% mértékű éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében írja – áll a cég keddi közleményében.

A Telekom tájékoztatása szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024. január 12-én közzétette, hogy a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6%-t ért el, ezért a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve, a Magyar Telekom az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március 1-jei hatállyal 15%-os mértékű inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani.
Az inflációs ráta emelkedésére figyelemmel a Magyar Telekom Általános Szerződési Feltételei („ÁSZF”) 2022. szeptember 1-től tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát, amely alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak. A Társaság úgy módosítja ÁSZF-jét, hogy az éves inflációkövető díjkorrekció mértéke 2024-ben 15% lesz.

A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük