Nem sikerült a csoda a Megyeri úton

Nem sikerült a jégkorong Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutnia az UTE jégkorong csapatának, miután 3-7-re kikapott a Ferencváros csapatától. Annak ellenére, hogy az Újpestnél kilenc ember is hiányzott a keretből, emelt fővel mehettek haza.

A Ferencváros szerezte meg a vezetést az első harmad 6. percében Nolan Laporte találatával. Laporte duplázni tudott a 18. percben, ahogy az előző gólnál, úgy a mostaninál is Kestila volt az egyik előkészítő. Az felébresztette az Újpest csapatát, akinek így már 4 gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz. Még az első harmad hajrájában, gyors egymás utánban ki is egyenlített a csapat, Tiala és Just góljaival. Lényegében nyitott volt a mérkőzés.

A második harmadban meg is szerezte a vezetést az Újpest Metsavainio találatával, így még lett volna esélye a továbbjutásra a csapatnak. Ettől a ponttól kezdve, azonban elfáradt a csapat és több gólt nem szerzett. Nem úgy a Ferencváros, Metsavainio góljára 8 perccel később reagált. Kestila most gólpasszok helyett találatokat szerzett, melyekkel 3-4-re megfordították a mérkőzést.

A befejező harmadban sem változott a meccs képe, a Fradi dominált, az Újpest kénytelen volt védekezésre beállni. Ez a tény sem akadályozta meg a Ferencvárost, hogy további gólokat szerezzenek. A 10. percben Laporte megszerezte a mesterhármasát. Öt perccel később Németh Attila talált az Újpest hálójába, a találkozó utolsó góljával Kestila is megszerezte a mesterhármasát. Így összesítésben, 12-7 arányban az FTC csapata jutott tovább a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Markus Juurikala, az UTE vezetőedzője a következőképpen értékelte a mérkőzést: „Először is szeretnék gratulálni az ellenfélnek, megérdemelten nyertek, ezt el kell ismerni. Mindkét összecsapás nagyon kemény és szoros volt, ezzel számoltunk. A mai is, egészen a harmadik játékrészig kiélezett volt, mindent megpróbáltunk, nem neheztelek a csapatra, emelem kalapom az összes utánpótláskorú játékosunk előtt, mert jól szálltak be a mérkőzésbe. Az ellenfél ma hatékonyabb volt a kapu előtt, így sajnos gólból is ők lőttek többet.”

Wintermantel újabb hihetetlen húzása

Wintermantel Zsolt korábbi fideszes polgármester kórházért tett aláírásgyűjtési kezdeményezése és a kórház megőrzésére irányuló felhívása csak látszat politikai akció, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy …

Március 4-én kezdődik meg a zöldhulladék begyűjtése Újpesten

Az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) március 4-én kezdi meg a zöldövezeti kerületekben a zöldhulladék begyűjtését. A zöldhulladékot hetente egyszer, az adott szolgáltatási körzetre vonatkozó napon szállítja …

Közel másfél milliárd forintért árulják az Árpád Kórház ingatlanát

A tavalyi sikertelen árverés után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ismét árverésre bocsájtja az Áprád Kórház ingatlanát. A kikiáltási ár közel másfél milliárd forint és a …

Visszatér Újpestre a ‘Hangszert a kézbe!’ országjáró programsorozat

Márciusban újból kipróbálhatnak hangszereket a gyerekek, hiszen március 5. és 7. között visszatér a Hangszert a kézbe! program Újpestre, tudjuk meg Bedő Kata, Újpest alpolgármesterének …

Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok

Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok, egy fekete lyuk által táplált kvazárt, amely naponta fal fel egy csillagot – számolt be róla kedden …