Instagramon jelentette be közelgő visszavonulását Kapás Boglárka

Idén év végén visszavonul Telegdy-Kapás Boglárka, világ- és Európa bajnok úszó, Újpest díszpolgára – derül ki az úszó Instagram bejegyzéséből.

Telegdy-Kapás Boglárka legfrissebb Instagram bejegyzésében több kép mellett egy naptárat is közzétett, ezen pedig az összes, idén tervezett versenye mellé zárójelben az „utolsó” szót is odaírta, így például a dohai úszó-világbajnoksághoz, a belgrádi Európa-bajnoksághoz és a párizsi olimpiához. Decemberre még kérdőjelesen a budapesti rövidpályás világbajnokság szerepel beírva, utána pedig az áll, hogy visszavonulás.

Fotó: Telegdy-Kapás Boglárka/Instagram

Kapás 6 évesen, 1999-ben kezdett versenyszerűen úszni és a 2008-as pekingi olimpián a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként (15 év, 111 nap) 400 gyorson a 29. helyezést érte el. 2010-ben a Szingapúrban rendezett első ifjúsági nyári olimpián Magyarország első aranyérmét nyerte 200 pillangón és 400 gyorson sem, míg 200 gyorson ezüstérmet szerzett.

Felnőtt olimpián az egyetlen érmét 2016-ban, Rióban nyerte, ahol 800 gyorson a harmadik helyen csapott a célba. 2019-ben  200 méteres pillangóúszásban szerezte eddigi egyetlen világbajnoki aranyérmét a dél-koreai Kvangdzsuban, míg úszó-Európa-bajnokságokon összesen 7 alkalommal állhatott fel a dobogóra.

A 2021-ben az év női úszójának választott sportolót 2022-ben Újpest díszpolgárává választották.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük